2020. április 9., csütörtök

Ismét kellemeset sétáltunk a kutyával, de meglepően sokan voltak kint. Három emberrel is összefutottunk, ami teljesen meglepett, mert gyakorlatilag napok (de lehet, hogy hetek...?) óta nem látok csak parkoló autókat, a hozzájuk tartozó kutyasétáltatók valahogy elvesznek a terepen. Ma kivételes alkalom volt, hogy ténylegesen láttam másokat. Tisztes távolságban ballagtunk el egymás mellett minden alkalommal.

A séta után beugrottam a helyi boltba. 8-kor nyitott, 8.05-re értem oda és harmadik voltam a sorban. Természetesen limitált mennyiségű embert engednek be és erről a bolt előtt álló jóember gondoskodik is. A sorban állók szép távolságot tartottak egymás között. Nem volt hőbörgés, viccelődés vagy hasonló. A bolt meglehetősen ígéretes látványt nyújtott, kezdenek eltűnni az üres polcok. Azért mondjuk takarítószerek, illetve kézmosó cuccok még nincsenek, de élelmiszerből gyakorlatilag minden van. A készlet persze véges és a választék sem óriási, de ez azzal is magyarázható, hogy ez egy kis bolt. Vettem tejet meg magamnak néhány apróságot.

Hazaérve apuka elújságolta, hogy sikerrel járt az éjszakai foglalás, szóval a következő két hétre van kajaszállítási időpontunk. Ennek örülök. Azért csak biztonságosabb így, mint elmenni. Nem beszélve a sorban állásról. Szerintem engem az viselne meg jobban.

Ma szokás szerint nagyobb főzést csináltam: carbonara tészta magamnak, illetve mexikói rakott tészta a családnak, illetve magamnak és ismét sütöttem kenyeret. A carbonara 3 adag lett (kettő mélyhűtőbe, egy szombatra), a mexikói tésztából pedig két adagot vágtam be a mélyhűtőbe. A kenyér finom lett, most az elkövetkező 4 napra megvan a reggeli kenyéradagom. Főzés közben leckét is írtunk a kisebbik gyerekkel. Csoda történt, ma meg tudta oldani az egyismeretlenes egyenletet. Hurráááááááá! A változatosság kedvéért most a százalékos példákat rontotta el. Hiába, semmi nem lehet tökéletes.

Ebéd után megint kicsaptam a két leányzót az udvarra - megint nem csináltak semmit. Így vacsora előtt ismét megkerestem youtubon a gyerekőcöknek szóló tornát, ismét mindkettő rendesen lemerült 15 perc után. Nem baj, ennyi mozgás kell nekik. Mondjuk az döbbenetes, hogy a kicsi fizikailag olyan gyenge kondiban van, hogy egyetlen fekvőtámaszt sem képes megcsinálni.

Vacsora után aztán feljöttem. Végre! Most 4 nap pihenés!

Címkék: covid