Mario Escobar: Auschwitz Lullaby

A töténet fikció, de megtörtént eseményeken alapul. Egy német nő áll a középpontban, akinek a férje roma származású muzsikus és a berlini filharmonikus zenekarban játszott egészen addig, amíg a nácik meg nem tiltották neki. Reménykedtek, hogy ez volt az egyetlen kellemetlenségük a fennálló rendszerben, és igyekeztek túlélni a mindennapokat az öt gyerekükkel. Egyik reggel azonban katonák érkeztek és közölték velük, hogy elviszik a férjet és a gyerekeket is (hiszen az apjuk nem német!), de a nőnek, mivel ő árja, természetesen nem kell mennie. A nő nem értette ezt az egész gesztust, hiszen mint anya, nem hagyhatta magára a gyerekeit. 

Auschwitzba kerültek, ahol az érkezés után rögtön elválasztották a férjet a családjától. A nő hónapokig nem tudott róla semmit (később sikerült egyszer, néhány percre találkozniuk). Ő a gyerekekkel a cigányok részére fenntartott táborba került. Nehezen, de beleszoktak a tábor szigorú életébe. Mivel ápolónő volt, így a tábor kórházában kapott munkát és Mengelének kezdett el dolgozni. Később Mengele megbízta azzal, hogy hozzon létre egy óvodát a cigány tábor gyerekei számára. Elég morbidan hangzik, de tényleg megvalósult az óvoda, ahol délelőtt foglalkozások tartottak a gyerekeknek. Kezdetben kaptak rajzeszközöket, könyveket még egy vetítőt is Disney rajzfilmekkel. Persze, ahogy közeledett a front, egyre több megszorítást vezettek be az óvodában és végül be kellett zárni.

Aztán pedig megtörtént a tábor felszámolása. A nőnek ismét felajánlották, hogy szabadon távozhat, de mindvégig kitartott a gyerekei mellett.

A beszélgetések, a nő gondolatai az író alkotása, de minden egyéb megtörtént a valóságban. 

Címkék: olvasónapló