A könyv cisztás fibrózisban szóló betegekről szól. Igazság szerint én nem is tudtam arról, hogy létezik ez a betegség, amely genetikailag öröklődik és a tüdőben okoz gondokat. Gyakorlatilag folyamatosan váladék képződik, aminek következtében a beteg légzése egyre nehezebbé válik. Sajnos gyógyszer nincs a kezelésére, az egyetlen megoldás a tüdőtranszplantáció. 

Szóval a kötet főszereplője egy lány, aki ezzel a betegséggel küzd. Tudja nagyon jól, hogy időnként kórházba kerül, ahol leszívják a tüdejéről a váladékot és utána élheti tovább az életét a következő kórházi látogatásig. Természetesen rajta van a transzplantációs listán. A kórházat már gyerekkora óta ismeri, a nővéreket is, akárcsak az osztályon, hasonló betegséggel bentlévőket. Mivel a betegek egymást tovább fertőzhetik, így szigorúan 5 láb (nagyjából másfél méter) távolságot kell tartaniuk egymás között. 

Ez alkalommal egy új fiú kerül az osztályra, akinek az alapbetegségen kívül egy bakteriális fertőzése is van. Ez azt jelenti, hogy emiatt nem kaphat új tüdőt és gyakorlatilag rajta kísérleteznek a különböző új gyógyszerekkel, hogy hátha valamelyik kezeli a betegséget. A srác viszont már unja az egészet és nem is követi az orvos utasításait. Arra vár, hogy végre betöltse a 18. évet és akkor, mint felnőtt visszautasíthatja a további kezeléseket, mert már elege van a kórházból. Mivel neki még ráadásul van ez a bakteriális fertőzése is, a többi betegnek szigorúan el kell kerülnie őt.

A lányt először irritálja a srác nyeglesége és nemtörődömsége, de végül ráveszi, hogy kövesse az orvosi utasításokat. Mi több összebarátkoznak és szerelmesek lesznek egymásba. Na, itt egy kicsit csöpögőssé vált a történet. 

Természetesen egy ilyen történet kétféleképpen érhet véget: könnyes búcsú és az elkerülhetetlen elmúlás avagy a csoda. Hát ha nem is csodával, de mindenképpen pozitívan ér véget a történet.