Kivételesen a futást elhalasztotta reggel, mert annyira fáradt volt, hogy képtelen volt felkelni. Az irodába is késve ért be. Az egész napja rohanásban telt el, alig ért véget az egyik tárgyalás, már sietett is a következőre. Délben bekapott egy szendvicset, amit titkárnője hozott, aztán éppenhogy beesett a főnökéhez a szokásos heti megbeszélésre.

És ez így ment nap nap után: új és régi kliensek, kézfogások, mosolyok, udvarias frázisok, végnélküli érvelések, éles viták, megegyezések, szerződések megírása, átírása, aláírása. Szerette a munkáját, szerette a pörgést, és az irodai ranglétrán is szépen haladt felfelé. Ugyanakkor érezte, hogy az utóbbi hetek már túlságosan megterhelőek voltak. A koncert után érzett kellemes, kipihent állapot, amikor elfelejtett mindent, mintha álom lett volna.

Aztán egyik este a szokottnál is kimerültebben ért haza. Miközben az ajtó kinyitásával próbálkozott, megkísérelte kezében tartani a vacsoráját tartalmazó papírzacskót, valamint a táskáját, és azt a hatalmas iratköteget, amit holnapra kellett átnéznie. Sikeresen hajtotta végre a műveletet, mert semmit sem ejtett el, és még az ajtó is kinyílt.

- Szia, Lucifer. Megjöttem - köszönt macskájának, miközben lerakott mindent. Aztán felszedte a padlóról a postáját. Miután néhányszor feltörték a postaládáját, megkérte a postást, hogy hozza fel a küldeményeit és dobja be az ajtó levélnyilásán. A középkorú férfi először morgott valamit arról, hogy ez szabályellenes, de miután hozzátette, hogy meghálálja, és tényleg havi szinten meg is tette ezt, azóta a postája hiánytalanul várta őt az előszoba kövén.

- Megjöttem, Lucifer - szólt még egyszer a macskának, aki most végre előkerült. Komótosan sétált ki a nappaliból. Hatalmasat nyújtózkodott, majd leült. Világoskék szemeit a nőre emelte, és szemrehányóan nyávogott egyet.

- Tudom, hogy megint későn jöttem, ne haragudj - mondta, de közben a borítékokat futotta át. Aztán az egyik küldeményen megakadt a tekintete: négyszögletes alakú volt és szokatlanul kemény borítású. Kíváncsian kinyitotta. Egy CD volt benne mindenféle felirat és kísérő szöveg nélkül.

- Hát ez meg mi lehet? - kérdezte, aztán lerúgta magas sarkú cipőjét, és bement a nappaliba. Betette a CD-t, aztán ölébe vette a lábaihoz dörgölődző macskát, és kényelmesen elhelyezkedett a fotelban.

Amikor felcsendült a zene, libabőrös lett. Az a dal volt, amit Devil játszott a koncerten. Hallgatta a zenét, és arra az estére gondolt. Mitől volt az, hogy képes volt elfelejteni minden gondját? Annyira nem az ő világa volt az a koncert, az a fajta zene. Addig a napig arról sem tudott, hogy létezik Devil és az együttese, így aztán egyetlen dalukat sem ismerte. És mégis... Talán azért érezte különlegesnek az élményt, mert a színpad oldalából, testközelből nézhette az előadást. És ez a dal... Ez annyira szíven ütötte, annyi megfogalmazhatatlan gondolatot és érzést ébresztett benne.

Miután az utolsó akkord is elhalt, sokáig csak ült ott, ölében a doromboló macskával, és Devilre gondolt. Miért van az, hogy a külseje ellenére valamiféle vonzalmat érez iránta?

Aztán a pillanat tovaszállt, és visszatért a valósághoz. Enni adott Lucifernek, saját vacsoráját pedig az iratok áttanulmányozása közben fogyasztotta el.