Egy kihagyhatatlan hely Londonban. Az eredeti színház épülete porig égett, és hosszú évtizedekig nem is építették újjá. A mostani épület majdnem ott áll, ahol annak idején az eredeti Globe állt, és 1997-ben nyitották meg.

Ez az egyetlen olyan épület London belvárosában, amelynek szalma teteje van, ugyanis a nagy londoni tűz után, amikor a város nagy része megsemmisült, hoztak egy rendeletet, amely megtiltotta a szalmatetőt. (Az idegenvezető elmondta, hogy külön tűzjelző és oltó rendszere van, aminek működését rendszeresen ellenőrzik.)

Szóval az épületet egy vezetett túrával lehet megtekinteni, amelynek során az eredeti és a mostani épület történetét mesélik el, illetve van egy kiállítás is kosztümökből és kellékekből.

Nagyon érdekes volt minden, éppen ezért azonnal elhatároztam, hogy nekem itt egy színházi darabot is meg kell néznem.

Eredetileg mást akartam megnézni, de olyan pillanatok alatt fogytak el a jegyek, hogy végül az Ahogy tetszik Shakespeare darab maradt az egyetlen lehetőség.

Az előadás estélyén - szokás szerint - esett az eső, bár ebből semmit nem éreztem, ugyanis az emeleten, a második sorban ültem. Ugyan az állójegyek a legolcsóbbak, de nem vállaltam, hogy közel három órán keresztül álldogálok az esetleges esőben.

Az esőből a színészek se éreztek semmit, hiszen maga a színpad teljesen fedett. A színpad mindkét oldalán egy-egy rámpa vezetett le, aminek igen fontos funkciója volt, merthogy a színészek rendszeresen azon hagyták el a színt, áthaladva a közönség sorai között, vagy éppen a közönségen átvágva mentek fel a színpadra. Időnként egy-egy színész leült a színpad szélére, és a mondandóját a közönség egy-egy tagjának címezte. Olyan is előfordult, hogy a közönség között áthaladó színész megállt, és egy néző vállát átkarolva mondta a mondandóját. Tetszett, hogy ennyire bevonják a közönséget a darabba.

Érdekes volt, hogy semmiféle díszletet nem használtak, viszont nagyon szép korhű ruhákat viseltek. Azért egy-egy modern elem - nevezetesen kettő - bele lett vonva a darabba: egyszer az egyik szereplő napszemüvegben jelent meg, aztán egy másik bebiciklizett a színpadra. Én egy kicsit konzervatív vagyok színház téren és szeretem, ha korhűek a ruhák, díszletek, kellékek, de ez a két modern elem abszolút nem volt zavaró.

A színészek mikrofon nélkül játszottak, de minden szavukat kristály tisztán lehetett hallani, még akkor is, amikor éppen háttal voltak nekem. Szándékosan nem írtam, hogy érteni, merthogy azért a shakespeare-i angol elég nehezen követhető. Nem azt mondom, hogy semmit nem értettem, de azért voltak homályos pontok. Persze ismertem a darabot, így nem jelentett gondot az események követése.

Egyetlen egy szünet volt, amikor középkori hangszereken egy zenekar szórakoztatta a nagyérdeműt. Így tényleg kb. három órás volt az előadás. 

Nagyon élveztem az egészet, és el is határoztam, hogy ha találok érdekes darabot, vissza fogok jönni. A vonatra loholás közben azt is eldöntöttem, hogy valamelyik délutáni előadásra veszek majd jegyet, mert ugyan elértem az utolsó hazafelé menő vonatot, de azért elég necces volt a dolog.