Meglepő módon sütött a nap, így ezt kihasználva elmentem a közelünkben lévő nagyobb városba, Tonbridge-be. Egy olyan húsz perc alatt odaértem, aztán a város közepén lévő vár parkolójában letettem az autót. Ugyan a kiírás szerint csak félórára engedélyezett a parkolás a vár látogatójaként, de mivel csaknem üres volt a hely, így gondoltam, nem lesz belőle probléma, ha én most kicsit tovább hagyom ott az autót.

A vár - hát tulajdonképpen ez nem is vár, merthogy az eredeti várból csak az egyik megerősített kapu maradt meg, illetve egy-két várfal töredék. Mindenesetre maga a várkapu igen impozáns, szóval ha az embernek van egy kis képzelőereje, akkor mindjárt hozzá tudja adni, hogy milyen lehetett eredetileg az egész épülettömb. A vár története a szokásos angliai módon kezdődik: jött Hódító Vilmos, és az egyik normann lovagjának adományozta a környéket. Ez a bizonyos lovag aztán egy várat építtetett magának a folyóparton. Aztán az ő leszármazottjai tovább építették, erősítették az épületet. Valószínűleg az is hozzájárult ahhoz, hogy az egyik legerősebb vár lett a környéken, hogy III. Henrik unokahúga, illetve I. Edward lánya a kastély úrnői voltak. A polgárháborúban aztán Cromwell oldalán a folyót védelmezte. Ez volt az utolsó alkalom, hogy katonai célra használták, utána gyakorlatilag soha nem fordítottak gondot a fenntartására, mi több a köveit felhasználták más épületekhez, ami persze hozzájárult ahhoz, hogy gyakorlatilag ma csak ennyi maradt az egykori hatalmas létesítményből. 1898-ban a ma is látható várkaput a város a gondozásába vette, és megnyitotta a nyilvánosság előtt.

A várkapuhoz csatlakozó kis épületben található a turisztikai központ, illetve itt lehet jegyet venni a várba.

A várkapu. A mellette látható épületben irodák vannak és ott van a jegypénztár is.

Mindjárt összegyűjtöttem jónéhány szórólapot, hogy mi van még a környéken, mi több egy remek térképet találtam a városról, majd megvettem a jegyet. Kaptam egy ingyenes audio guide-ot, amihez egy kis ketyerét is adtak. Mint kiderült, ezzel nyitható a vár ajtaja, ezzel lehetett bejutni az épületbe. A jegyárus néni felhívta a figyelmemet, hogy én leszek az egyetlen(!) látogató az épületben, valamint hogy az alaksorban nagyon sötét van, vigyázzak, ki ne törjem a nyakam. Mondtam neki, hogy a deali vár után nem lesz gond, ha azt sikeresen megúsztam nyaktörés nélkül, ezzel sem lesz probléma.

Az audio guide felhomályosított a vár történetéről, majd tájékoztatott arról, hogy ha mindent meghallgatok, megnézek, akkor kb. egy óráig tart a látogatásom. (Ennyit arról, hogy a várhoz tartozó pakolóban 30 percig lehet parkolni...).

Az épületbe belépve egy olyan helyiségben találtam magam, ahonnan egy lépcső vezetett lefelé, kettő meg felfelé. Volt egy nagyon jó kis makett a várról, hogy hogyan is nézhetett ki fénykorában. Igen tekintélyt parancsoló épület volt!

Valamikor így nézett ki a vár, ma már csak az előtérben található kapu maradt belőle.

Innen lementem a pincébe. A jegykiadó hölgy figyelmeztetése alapján felkészültem valami sötét labirintusra - ehhez képest volt egy kis folyosó, amin keresztül kellett menni, aztán egy eléggé gyéren, de azért jól láthatóan megvilágított helyiségbe jutottam. Belépve jobb oldalon egymásra rakott hordók sorakoztak. Mint kiderült, a pincét raktározásra használták annak idején és ehhez hasonló hordókban tárolták a sózott halat. A hordókkal szemben zsákok álltak néhány műpatkány társaságában. A hordó mögött - na, jelentem, itt kis híján infarktust kaptam, ugyanis az angliai jól bevált módszerrel viaszfigurákat raktak a helyiségbe, és a hordók mögött a sötétben ott ült egy pasas. A félhomályban azt hittem, tényleg egy élő ember ücsörög ott a sötétben (teremőr vagy valami ilyesmi), szóval enyhén a frászt hozta rám a figura!

Innen egy másik pici helyiségbe jutottam, ami a fegyverraktár volt. Itt tárolták a páncélingeket, pajzsokat, nyílvesszőket. A polcon sisakok sorakoztak: a legfelső sorban a legrégebbi, aztán a következő századokból valók.

Egy lépcsőn felkúszva egy magas terembe jutottam. Ez volt az őrök tartózkodási helye. Itt ettek, pihentek stb. Itt is kis híján frászt kaptam, mert amint felértem a lépcsőn, az érzékelő beindította a hangfelvételt, szóval hallgathattam, ahogy az "őrök" (asztalnál ülő viaszfigurák) falatoznak.

A falatozó "őrök"

Egy újabb lépcső megmászása után egy pici előtérbe kerültem. Velem szemben ott ült egy "őr" (újabb viaszfigura) az annak idején mellékhelyiségként funkcionáló kis zugban. A falon volt egy felhajtható információs tábla - hát felhajtottam, és majdnem infarktust kaptam megint, mert az "őr" rámszólt, hogy hagyjam békén, és menjek a magam dolgára.

A lépcsőn tovább menve feljutottam a vár tetejére. A szél majd levitte a fejemet, de azért körbenéztem. Hát nem volt valami különleges a látvány, az őrült szélben meg pláne nem, szóval visszamentem a dolgát végző "őr" szintjére, ahonnan egy ajtón belépve bejutottam a várkapu legnagyobb helyiségébe.

A várkapu legnagyobb helyisége.

Valamikor persze itt két szint volt, a falakon látszott az egykori mennyezet helye, de az már a múlté. Ugyanígy a padlón is felfedeztem a nyomát annak, hogy egykor itt több helyiség sorakozott egymás mellett. A kandallók sem maradtak meg, viszont nagyon szépen látszódtak a kémények helyei, illetve egy-két helyen kicsit kormosabbak voltak a falak. Az ablakok belső díszítései viszonylag épek voltak. Az audio guide szerint az ablakdíszként szolgáló fejek közül az egyik egy gróf, egy másik pedig a fiát ábrázolta.

Innen egy másik lépcsőn lejutottam abba a helyiségbe, ahonnan indult az egész várlátogatás.

Ezek után az audio guide még körbenavigált az egykor várfalak mentén. Rögtön a várkapu mellett volt egy hegy - mint kiderült ez az egykori víztorony maradványa. A tetején megtalálható az egykori kút nyomai, mi több, látható egy ajtó, ami a várkapu oldalában nyílt, és a falakon keresztül ide vezetett. Aztán elvezetett még egy másik torony maradványához - hát ha nem mondja, hogy ez egy torony rá nem jöttem volna. A falak eléggé romos állapotban voltak. Az egyik részén, ahová odasütött a nap, rengeteg galamb sütkérezett. Nem tudom, hogy láttam-e valaha ennyi galambot így, egy kupacban.

A vár után megnéztem a Nagy hidat, ami közvetlenül a vár alatt található. Először 1191-ben építettek ide hidat, amit aztán VIII. Henrik idején egy újra cseréltek. Aztán ezt az 1800-as években kiszélesítették és felújították, gyakorlatilag az a formátuma látható ma is.

Közvetlenül a várfal tövében található egy 1264-ben épített ház.

Az 1264-ben épített kis ház.

Valamikor ezt használták bíróságként. Ha éppen kivégzésre került sor, akkor a hóhér is itt szállt meg. A feljegyzések szerint az épület előtt két boszorkányt is elégettek.

Innen tovább sétálva megtaláltam az Ivy House-t, amit a 13. században építettek abból a célból, hogy a hidat őrizze. Ma egy kocsma található benne.

Aztán következett az iskola, amit 1553-ban alapítottak, és majd néhányszor átépítették az évek során, a mostani állapotát a 1800-as évek végén nyerte el.

Az iskola főbejárata

Az iskolához tartozott egy kápolna, amit az 1800-as évek végén átalakítottak és ma egy színház található benne. Megpróbáltam bejutni, sikertelenül. Az iskola egyébként állami fiúiskola. Tartozik hozzá még egy működő kápolna is. Ide sikerült belógnom, de kívülről izgalmasabb volt, mint belülről. Az iskola egyik híres tanítványa Jane Austin papája volt. Merthogy Jane Austin felmenői a városban éltek (a nagyszülei, a papája, a nagybátyja meg néhány unokatestvére).

A fentebb említett látnivalóktól viszonylag távol, egy kis mellékutcában rábukkantam a  Szent Péter és Pál templomra.

A Szent Péter és Pál templom egy picike utca végében áll.

A templomot egy temető veszi körbe, ahol mamutfenyők állnak. Elképesztően hatalmasak! Próbáltam lefényképezni, de hát nem fértek bele a képbe! A templomon látszik az, amit írnak róla, miszerint az első épületet az 1100-as években építették. Belülről már nem annyira izgalmas, egy-két helyen felfedeztem az eredeti ablakkeretet, oszlopfőket, de gyakorlatilag nagyon modern minden. Valószínűleg azért, mert 1944-ben bombatalálat érte.

És ezzel gyakorlatilag ki is végeztem az összes látnivalót a városban. Még sétáltam egyet, de igazából a szél annyira hideg volt, és bármennyire is sütött a nap, rendesen átfagytam, szóval visszaballagtam a kocsihoz, aztán hazamentem.