Nem először olvastam a könyvet, de változatlanul élveztem. Talán még jobban, mint az első alkalommal.

A történet egyszerű, majdhogynem egy kicsit sablonos. Egy gazdag özvegyember megismerkedik egy szegény társalkodónővel, beleszeret, majd feleségül veszi. A nászút után hazatérnek a férfi birtokára, és innentől kezd érdekessé válni a történet, merthogy az új feleség folyamatosan az elhunyt első feleség emlékével szembesül. A történet szép lassacskán folydogál, nagyon szeretem az írónőnek ezt a kicsit komótos mesélős stílusát, hogy egyszer csak teljesen váratlanul előálljon valami olyan történéssel, amire az ember még véletlenül sem gondol. Itt is így történt. 

Elképesztően furmányosan szőtte a történetet a szerző és finom, apró megoldásokkal folyamatosan tovább növelte a feszültséget. Az elhunyt feleségről elképesztő részleteket tud meg a T. Olvasó, végig dominál a történetben, ugyanakkor a főhősnőnek még a nevét sem tudni, holott ő az, aki elmeséli az egészet. Mrs. Danvers karaktere pedig hihetetlenül jó: a megjegyzései, csak maga, ahogy jelen van és minden megnyilvánulásában az elhunyt feleséget szolgálja. És ahogy az új feleséggel játszik, az is valami zseniális megoldás. Legkevésbé az özvegyembert kedveltem. Passzív, néha az az érzésem, hogy csak sodródik az eseményekkel és nem igazán irányítja a saját életét. Abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán szerette-e ezt a fiatal lányt.