Szokás szerint bevonatoztam a Victoria pályaudvarra, ahol metróra ültem, és elmentem a Towerig. Egy részét láttam már korábban, de sok helyre - idő hiány miatt - nem jutottam el. Szóval most elhatároztam, hogy mindent megnézek, amit lehet, így beálltam a kígyózó sorba, amely a bebocsátásra várt. Viszonylag gyorsan ment a dolog.

A Tower of London a folyó túloldaláról

Várakozás közben elcsodálkoztam valami egészen furcsa dolgon. A Towert várárok veszi körül, amiben persze már nincs víz, csak fű. Az akkori meleg és száraz nyár miatt locsolták a füvet, pontosabban azt a kiégett valamit, ami a zöld gyep helyén volt. Hát ilyet még nem láttam Angliában, hogy locsolnak! 

A Towerbe belépve rögtön felmentem az egyik toronyba (a leírás szerint a legrégibbe), ami Edward korabeli bútorokkal volt berendezve. Innen aztán továbbaraszoltam (merthogy irgalmatlan tömeg volt, szóval igazából haladni nem nagyon lehetett, mi több fényképezni is nehéz volt, merthogy annyian voltak mindenütt) a várfalon, ami a következő toronyba vezetett. Közben megcsodáltam a Tower Bridge-t. És hogy mekkora szerencsém volt! Pont áthaladt egy hajó, így felnyitották a hidat.

Tower Bridge félig nyitott állapotban.

Az egyik toronyban (sajnos itt nem lehetett fényképezni) bemutattak néhány koronát, amit korábban az uralkodók használtak. Mint kiderült, az 1640-es forradalom idején megsemmisítették a koronaékszereket, és ezt követően a restauráció idejétől szinte minden uralkodó új koronát gyártatott magának. 

Egy másik toronyban sok híres angol raboskodott, és ezek a rabok mindenfélét belevéstek a falakba. A falfirkák többsége egészen jól olvasható, pedig nem egy több száz éves. Nagyon sok rab szerzetes vagy pap volt, akiket VIII. Henrik záratott be. Aztán volt egy fegyverkiállítás, ahol páncélok sorakoztak egymás mellett. Kiállították VIII. Henrik egy fiatalkori, illetve egy felnőttkori páncélját. Szép termetes ember volt! De ott volt I. Károly díszes páncélja, amit később II. Károly (I. Károly fia) is használt.

Nagyon tetszett egy normann-kori kápolna masszív falakkal és oszlopokkal. Mennyire monstrumnak nézett ki a gótikus katedrálisok után! Viszont pont az egyszerűsége miatt - semmi festmény, díszítés, csak a csupasz falak és a kicsit még nehézkes boltívek - nagyon szép volt.

Ezután ismét sorbaálltam azért, hogy bejussak a koronákhoz. Nem azt mondom, hogy iszony sebességgel haladtunk, de azért nem volt idegtépő a várakozás. Közben szemrevételeztem azokat az épületeket, amelyeket már megnéztem. Talán a legszebb része az egész épületkomplexumnak a Fehér torony (ahol a normann kápolna, illetve a fegyverkiállítás volt).

Az épület, ahol a koronaékszereket őrzik és az előtte várakozók sora

Aztán végre bejutottam az épületbe. A terembe egy egy méter vastagságú acélajtó nyílik. Ugyan a korábbi látogatásom alkalmával már láttam mindent, de azért ismét megcsodáltam a koronákat, jogarokat és egyéb ékszereket. Csodaszépek! Nekem még mindig Viktória gyémántokkal kirakott kis koronája tetszik a legjobban.

Ezután az a torony következett, ahol valószínűleg Boleyn Anna várt a kivégzésére. Nem tudják pontosan, hogy melyik helyiségben, csak azt, hogy valószínűleg ugyanabban a szobában őrizték, ahol korábban az esküvőjére készülődött. 

Az udvaron még mindig ott voltak a fekete hollók, lenyírt szárnyakkal. Ugyebár az a legenda, hogy amíg a madarak el nem repülnek, addig a királyság nem szűnik meg Angliában.

Aztán az udvaron csatlakoztam egy csoporthoz, hogy meg tudjam nézni a Szent Péter és Vincula királyi kápolnát (csak meghatározott időben van nyitva, és akkor is csak vezetővel lehet bemenni). Sajnos itt sem lehetett fényképezni. A kápolna érdekessége, hogy csak két hajós és a két hajó különböző: az egyikben áll egy hatalmas orgona, a másikban van az oltár.

Miután a pincétől a padlásig minden megnézhető helyet megvizslattam, átsétáltam a Tower Bridge-n. Gyönyörű ez a híd! Bár ez a bilikék szín... Igaz, lehet, hogy pont ettől a lehetetlen kéktől ennyire egyedi az egész. Itt is hosszú sor állt, hogy megnézzék belülről a hidat, de ezt most kihagytam, majd legközelebb. Inkább továbbmentem, és a másik parton legyalogoltam a Belfast nevű hajóig.

HMS Belfast

A Belfastról azt kell tudni, hogy nemcsak a II. világháborúban, de a koreai háború idején is használták, majd kivonták a forgalomból, és múzeumnak rendezték be. A maga idejében egy modern hajónak számított, nagyon jól felszerelt volt: hatalmas konyha, hentes, pékség, fogorvos, kórház műtővel, aszalosműhely, esztergályosműhely, fogda - hogy csak néhány dolgot említsek, amely megtalálható volt a fedélzeten.

A legénységi szállás

Az alsó fedélzetekre is le lehetett menni, ahol a motor és minden egyéb technikai berendezések voltak. Iszony picike volt a hely, időnként a hátizsákom csaknem fennakadt a létrákon való fel-le mászkálásban. De megérte, mert nagyon érdekes volt mindent. 

Az alsó fedélzeten található bombaraktárban sorakozó lövegek.

Természetesen a fedélzeten megnéztem a lövegtornyokat, már amelyikbe be lehetett menni. Odabent egy kis film bemutatta, hogy hogyan zajlott egy kilövés, közben pedig jelképesen betöltötték a lövegeket, illetve elsütötték őket. Irtó érdekes volt!

A hajó után már nem mentem más helyre, mert sajnos szinte minden bezárt délután 5, de legkésőbb 6-kor. Szóval elsétáltam a Belfasttól a Victoria pályaudvarra. Közben bámészkodtam mindenfelé. Láttam a Monumentet, ami egy magas oszlop a tetején egy aranyozott lánggal. Volt Londonban egy nagy tűzvész, ami a város jelentős részét elpusztította, ennek a tűznek az emlékére emelték az oszlopot. (A kiírás szerint, ha lefektetnénk az oszlopot és húznánk vele egy kört, akkor megkapnánk azt a területet, amely a tűzvészben elpusztult.) Láttam ezen kívül kis keskeny házakat. Nagyon mókás, hogy egy ház gyakorlatilag olyan "széles", mint az egyetlen ablak, ami homlokzatán van.