Mivel a múltkori alkalommal a Wittlesbachok kastélyára már nem maradt idő Dachauban, ezért úgy döntöttem, hogy megnézem egy szép, késő nyári vasárnapon. Háromnegyedóra alatt kint voltam az S-Bahnnal Dachauban Münchenből. A település nagyon helyes, olyan igazi német városka. A pályaudvar a város közepén van, ahonnan egy kellemes sétával lehet felkutyagolni a kastélyhoz, ami egy város feletti dombocskán található. 

A kastély egy kicsit olyan jellegű, mint Budán a Várnegyed. Ennek talán az is az oka, hogy eredetileg itt egy vár állt, amit aztán XVII. században alakítottak át a Wittelsbachok nyári rezidenciává. Itt is, akárcsak a budai Várnegyedben egy várfal ölelte körbe a kastélyt és a házakat. Felérve egy kis templomba botlottam, ami ha már nyitva volt, megnéztem. Semmi extra nem volt benne, szóval a fő célpont felé vettem az irányt. Nem messze a templomtól találtam egy térképet, azon mindjárt megnéztem, hogy mi mindent lehet itt látni, hol van a jegyiroda stb.

Az épülethez érve aztán kiderült, hogy a térkép mégsem volt annyira egyértelmű (vagy én voltam béna), mert a jegyiroda egyáltalán nem volt az épület azon sarkában, ahol lenni kellett volna. Átballagtam a másik oldalra - ismét semmi. Ez már azért gyanús volt, főleg, hogy ezen az oldalon minden ajtó zárva volt. Visszamentem hát a másik oldalra, ahol úgy tűnt, mintha egy étterem üzemelt volna, és ott megkérdeztem, hogy hol is a bejárat, merthogy meg szeretném nézni a kastélyt. A hölgy kedvesen tájékoztatott, hogy az bizony most zárva van, mert koncert lesz. (Előző este megnéztem a kastély honlapját és semmi ilyesmiről nem írtak!) Valószínűleg a hölgy látta a csalódottságot az arcomon, mert mondta, hogy van itt egy lépcső, ha azon felmegyek az első emeletre, akkor legalább a nagytermet meg tudom nézni. Gondoltam, legalább ezt szemügyre veszem. Gyönyörű kazettás, faragott mennyezete volt a helyiségnek, a falakat pedig az a nagyon tipikus német falfestés díszítette. Nagyon szép volt az egész, így még inkább sajnáltam, hogy nem láthattam a többi részét az épületnek.

Ezután sétáltam egyet a kastélyhoz tartozó kertben. Nagyon kis helyes volt, és itt most mindkettőn van a hangsúly, tehát kicsi is volt, és tényleg helyes. Szokás szerint a rózsák már elvirágoztak - egyszer úgy szeretnék egy kertet megnézni akkor, amikor éppen virágoznak, de valahogy mindig lemaradok erről. 

Nem mondhatnám, hogy rohanva néztem végig mindezt (kastély+kert), de kb. egy, másfél óra alatt végeztem mindennel. Amikor belegondoltam, hogy kb. ennyi időbe telt kibumlizni ide..., sebaj. Szépen visszaballagtam az állomásra. 

Aztán egy jó 20 percet vártam a vonatra. Míg mentem vissza Münchenbe, azon gondolkodtam, hogy mi mindent nem láttam még városban, gondoltam a délután hátralévő részében megnézem azt. Az első, ami eszembe jutott, az a Wittelsbachok kriptája volt. Így aztán az állomásról egyenesen odamentem. Egyetlen egy nap van zárva, hát persze, hogy vasárnap.

Sebaj, irány az Angol kert, ahol van egy japán teázó. Felkenődtem a bejárati ajtóra, mert zárva volt. Viszont fél München a parkban napozott, aminek következtében olyan tömegnyomor volt, hogy alig találtam ki onnan, mert minduntalan emberekbe botlottam. Közben találtam egy bajor királyi palotát, ami igen, vasárnapra való tekintettel szintén zárva volt. Amikor végre kiverekedtem magam a parkból, a Szent Ludwig templomnál találtam magam. Meglepő módon nyitva volt! Megnéztem, hát nem volt egy hatalmas élmény.

Viszont az egész napos gyaloglástól rendesen elfáradtam, pláne, hogy csaknem eredmény nélküli volt a dolog, így visszavánszorogtam a Marianplatzra, ahol dübörgő zene fogadott valami fesztivál miatt. Elképesztően vacak volt a zene, és a tömeg is ijesztő volt, néhányan már meglehetősen illuminált állapotban voltak, így nagyon gyorsan leléptem onnan. Találtam egy csendes utcában egy Starbucksot, gondoltam, na, majd itt kiheverem a mai napot. Isteni finom triplacsokis muffint majszoltam (az első jó dolog volt ezen a napon!), közben hallgattam a háttérben szóló kellemes zenét, és éppen kezdtem magam jól érezni, amikor odajött a kiszolgáló srác, hogy bocsi, de 5 perc múlva zárnak...

Hát ez nem az én napom volt!