2020. április 1., szerda

Ma a lányok is jöttek velem meg a kutyával sétálni. Kiderült, hogy az összes park pakolóját lezárták, hogy megakadályozzák, hogy az emberek összecsoportosuljanak. A parkokat viszont nem zárták le, tehát, ha valaki olyan szerencsés, hogy sétaközelben lakik, az simán tudja látogatni a helyeket. 
Így aztán a szokásos helyünkre mentünk, hiszen ott már kitapasztaltam, hol tudom a kocsit biztonságosan leparkolni az út mellett. A lányok meglepően jól viselték az egy órát, nem volt nyavalygás, panaszkodás. Próbáltunk nyulat meg őzikét lesni. Nyulat nem láttunk, az őzikéket viszont sikerült elcsípnünk. Az erdő mellett, ahol sétáltunk, van ugyanis egy farm, ahol őzeket tenyésztenek (A farmnak egyébként van egy saját kis boltja, ahol lehet kapni többek között őzhúst is). Mivel hozzá vannak szokva az emberekhez, így nyugodtan nézegethettük őket, nem szaladtak el. Még a kutya látványa sem ijesztette meg őket.  
A tegnapi kínzás után nem matekoztunk ma a gyerekkel, de megállapodtunk, hogy minden elkövetkező matekozást azzal kezd, hogy 6 osztást megold, merthogy az alapműveletek közül azzal van a legtöbb problémája. Muszáj gyakorolnia!
A napok teljesen összefolynak. Olyan, mintha már egy hete dolgoznék folyamatosan. Új időszamítási forma van: tejvásárlási nap, tejvásárlási nap előtt/utáni nap, lányok jönnek sétálni nap...
Címkék: covid