Szokásos időben keltem, aztán irány a kutyával séta. Az előző napi nonstop tanulás után kifejezetten jó volt kicsit kiszabadulni a házból. Csend, béke, nyugi. Meglehetősen kevesen voltak az utcán. A séta után muszáj voltam elmenni vásárolni, mert a lányok több tejet ittak, mint normál esetben, így fogytán volt a készlet. Maszkban és kesztyűben mentem be a boltba. Az elsőben gyakorlatilag semmit nem lehetett venni, mert üres polcok tátongtak mindenfelé. Kicsit aggódva mentem be a másikba. Itt is nagyon sok üres polc volt, de volt kenyerük meg tejük. A helyiek betartották a távolságot egymás között, de úgy néztek rám, mint egy földönkívülire a maszkom miatt, amit nem értek, mert jó néhány cikk tanácsolja a maszk viselését. (Érdekes, hogy kesztyűt többen is viseltek.)

Reggeli után nekiugrottunk tanulni. Néhányszor apuka a konyhában téblábolt, és azt mondta, minden elismerése, hogy bírom cérnával a kicsinek a magyarázást. Időnként teljesen reménytelennek látom a helyzetet. Az is baj, hogy rendelkezik a diszlexia egyik fajtájával, nevezetesen ami a rövidtávú memóriájában okoz gondot, erre már csak ráadás, hogy nagy ívben leszarja az egész tanulást és nem figyel, amikor valamit magyarázok. Tényleg reménytelen a helyzet időnként. Elmondok valamit, visszakérdezek és semmi. Hiába mondom el érdekesen, színesen a sztorit, amitől azt várnám, hogy megfogja őt, semmi. Elég frusztráló, mit ne mondjak.

A suliból hazahozott papíron ráadásként szerepelt, hogy minden nap félórát kell olvasni. Félórát??!!! - volt a kérdés a részéről teljes döbbenettel az arcán. Mondtam, hogy nem fog fájni és nem olyan nagy dolog ez. Szóval olvastunk. A könyvet egyébként már több mint egy éve olvassuk - na, nem annyira vaskos a kötet, nem lehet több 2-300 oldalnál több -, hanem ennyire nem olvas. Mondtam neki, hogy egy ilyen könyvet egy nap alatt simán ki lehet olvasni, de ha nagyon lassan olvas az ember, akkor egy hétvége alatt.

Apuka ma kevésbé volt gondterhelt, a monitoron zöld számok voltak. Na, nem javult a helyzet, mondta, de legalább nem romlott tovább. Ez is valami.

Fél 6-kor végeztem, merthogy 7-től német órám volt. A tanár nagyon lelkesen átküldte az óra részleteit e-mailben. Létrehozott egy oldalt, ahová átküldte a linkeket és virtuálisan megtartotta az órát zoomon. A csoport nagyon kis lelkes volt, a brazil hölgy kivételével (ő nagyon sokszor hiányzott a rendes órákról is) mindenki jelen volt. Én a magam részéről élveztem az órát, de elképesztő módon fáradt voltam, sokszor úgy éreztem, hogy leesek a székről és már magyarul sem akartam volna nagyon kommunikálni senkivel, de becsülettel végigültem a két órát. Nem kell ma sem altatni...