Megérkezés Münchenbe

Ismételten egy baráti társasággal szervezett utazás volt, amikoris autóval elindultunk Angliába. Igen, kicsit őrültnek hangzik az ötlet, de miért is ne? Persze nem egyszerre tettük meg a távot, hanem úgy nagyjából félúton, Münchenben megálltunk, hogy egy kis időt eltöltsünk egy ismerősünknél.

Münchenig remek időt fogtunk ki, és a forgalom sem volt túl nagy. Szerencsére nem sok helyen javították az utat, szóval ez sem hátráltatta a sebességünket. Olyan négy körül érkeztünk meg az ismerősünkhöz, aki ízletes rizses hallal várt minket. Utána buszra ültünk és bementünk egy kicsit bóklászni a belvárosba. Az Odeonsplatzon belefutottunk egy koncertbe.

293217_499176580099215_1811008664_n.jpgAz Odeonsplatz. Háttérben a firenzei mintára épült Hadvezérek csarnoka, ahol a zenekar és a kórus foglalt helyet. A kép jobb oldalán a Theatinusok temploma látható

Aki fizetett, az le is ülhetett a kordonon belül, mi a nem fizetős kordonon kívüli területen kerestünk magunknak egy jó helyet, ahonnan valamennyire ráláttunk a színpadként szolgáló Hadvezérek csarnokára és élveztük a zenét. Sajnos rövidesen eleredt az eső, így aztán rendesen elázva értünk vissza a buszmegállóba, hogy elinduljunk haza. Kissé dühítő volt, hogy szinte azonnal, ahogy felszálltunk a buszra, elállt. Sebaj, azért így is kellemeset sétáltunk és amit eddig láttam a városból, az nagyon tetszett.

Címkék: utazás