A következő nap özönvízszerű esőre ébredtünk. Örültem neki, hogy nem előző nap volt ilyen rémséges idő. Aznap a kisbuszos kirándulás szervezőkkel a sóbányába mentem, így aztán nem számított, hogy esett. 

A sóbánya Wieliczkában van, szintén viszonylag közel Krakkóhoz. Az odaúton a kisbuszos idegenvezető mesélt egy kicsit a bányáról, ami gyakorlatilag a XIII. századtól folyamatosan működött (ma már csak múzeum) és ezzel Lengyelország legrégebbi bányája. Amikor megérkeztünk, akkor az idegenvezetőnk ugyanúgy átadta a kis csoportunkat a helyi vezetőnek, ahogy ez előző nap történt.

Kíváncsi voltam nagyon. Egyszer jártam már sóbányában Ausztriában, és azt nagyon élveztem. Védőruhát kellett vennünk, voltak csúszdák a mélyebben fekvő részekhez (hú, de élveztem!). Érdekes volt, hogy amikor megérintettem a falat, egészen puha volt.

Nos, itt nem volt védőruha és a fal egészen érdes volt, mintha szikla lenne. Számtalan sóból készült szobor és egyéb faragvány diszítette a bányát. Mi több, volt egy kápolna is odalent, amely Szent Kingáról kapta a nevét és a szent csontjait is itt őrzik. (Szent Kinga egyébként IV. Béla lánya volt és nem mellékesen Lengyelország védőszentje). Ez a világ legnagyobb földalatti temploma (101 méter mélyen van, hossza 54, a magassága 12, a szélessége pedig 18 méter).

A kápolna

A mennyezetről sóból kifaragott csillárok lógtak és természetesen minden egyebet, az oltárt, a szószéket, a falat díszítő képeket sóból faragták ki. Mint kiderült, esküvőket is szoktak tartani itt. 

Szent Kinga szobra

Az utolsó vacsora

A bánya után visszamentem a városba. Míg én a bányában jártam, a többiek városnézésre indultak, de aztán az eső megfutamította őket és szálláson száradtak. Amikor úgy, ahogy már mindenki száraz volt (vagy valami szárazat fel tudott venni, merthogy az eső miatt minden lassabban száradt), felkerekedtünk, hogy megnézzük a várat. Mire odaértünk, mindannyian kacsára áztunk pedig kb. 15-20 perces sétára volt csak. És ekkor szembesültünk vele, hogy a várat háromnegyed négykor bezárták. Nem hittünk a szemünknek. Hétvégén, főszezonban miért kell bezárnia ilyen korán???!!! Szóval csak kivülről tudtuk úgy, ahogy megnézni. Sikerült bekukkantanunk az egyik belső udvarba, ahol az egyik ereszcsatorna törött volt, aminek következtében a víz úgy zubogott le a tetőről, mintha a Niagara vízesést látnánk. Végül a csalódott társaság egy étteremben ízletes pizzával vigasztalódott.

Miután jól belaktunk (és megszáradtunk), ismét próbálkoztunk egy kis városnézéssel. Szerencsére elállt (vagy szünetet tartott?) az eső, így körbenéztünk a főtéren. A teret a XIII. században hozták létre és a mai is meglévő legnagyobb középkori főtér Európában. Közepén az árkádos Posztócsarnok áll. A belseje egyszerű, mégis gyönyörű boltíves (az épület ezen része megőrizte a gótikus elemeket), középen egy kis folyósóval, a két oldalán pedig apró üzletecskékkel. 

A posztócsarnok

A csarnokot egyébként a XIII. században építették, aztán az évszázadok során többször átalakították. Mai külsejét a XIX. század végén nyerte el. 

A tér egyik oldalát a Mária-templom zárja le, ami a XIV.-XV. században épült gótikus stílusban.

Mária-templom

Kívülről nem annyira látványos az épület, de bent a gótikus stílus minden jellegzetes eleme megtalálható. A mennyezet sötétkék, mintha csak az égbolt lenne az ember felett. 

A templom mennyezete

Ezek után már elég késő volt, még egy kicsit bóklásztunk az utcákon, aztán visszatértünk a szállásra, merthogy másnap indultunk haza.

Reggel viszonylag korán elhagytuk Krakkót, aztán megálltunk Árva váránál Szlovákiában. A szlovák váraknál jellemző, hogy idegenvezetővel lehet csak megnézni, és külön vannak szlovák, illetve idegen nyelvű vezetések. Mivel nem akartunk egy órát várni az angol vezetésre, így hozzácsapódtunk egy szlovák csoporthoz. Az idegenvezető jó fej volt, mert miután mindent részletesen elmesélt szlovákul, pár mondatban nekünk is összefoglalta angolul a mondandója lényegét. A vár gyönyörű. Egy hegy tetején, illetve oldalán, több szinten épült. A belső termek meseszépek, gyönyörű kazettás mennyezetekkel vagy éppen fából faragott falburkolatokkal. Az egyetlen bánatom az volt, hogy nem lehetett odabent fényképezni.

Árva vára