Madrid - bóklászás a városban

A következő nap már kimondottan hideg volt. Reggel még esett is, de szerencsére mire végeztem a reggelivel, addigra elállt. Feltámadt viszont a szél, szóval hamarosan rámkerült egy extra pulóver. Az sem javított a helyzeten, hogy a nap hétágra sütött. Voltam olyan ostoba, hogy túracsukát vettem a bakancsom helyett, aminek következtében majdnem lefagyott a lábam. Na, azért ez a kellemetlenség nem akadályozott meg abban, hogy tovább rójam az utcákat.

Mivel ez egy hétfői nap volt, szinte minden zárva volt. Ez persze azt jelentette, hogy nem tudtam az aznapra tervezett szabadtéri néznivalókat a hűvös időre tekintettel benti néznivalókra cserélni. Így tehát az eredeti terv szerint bóklásztam a városban. Nagyon hangulatos helyeken jártam. Megnéztem Madrid híresebb tereit és annak környékeit. Az épületek gyönyörűek voltak, szóval kimondottan élveztem a nézelődést. 

img_4136.JPG

Gran Via - Madrid talán leghíresebb utcája

img_4138.JPG

A régi városháza épülete

Azért ebédre betértem egy étterembe - kellemes volt végre szélvédett, meleg helyen ücsörögni. Életemben először ettem paellát. Hááát... Nem mondom, hogy rossz volt, de annyira azért nem ízlett, hogy felvegyem a kedvenc ételeim sorába. Azt hiszem, túl sokat hallottam már róla, és azok alapján én egészen mást képzeltem el. 

Ebéd után folytattam a sétát. Újabb tereket és épületeket csodáltam meg, majd körbenéztem  a királyi palota melletti parkokban is.

img_4130.JPG

A Királyi Színház dísztelen, szürke épülete a Plaza de Orientén. Az előtérben IV. Fülöp szobra

Aztán annyira átfagytam a szélben, hogy beültem egy helyre forrócsokizni. Utána egy fokkal jobban éreztem magam, de úgy döntöttem, hogy nem kockáztatok egy kiadós megfázás begyűjtését, így elindultam vissza a szállodába. Persze pihenésről még szó sem lehetett, a szállodában ugyanis felújítás folyt, és a fiúk még javában kalapáltak. 

Címkék: utazás