Este érkeztem a városba és a reptérről egyenesen a szállásra mentem, ami a városközpontban volt. Azért esett erre a választásom, mert minden látnivaló sétatávolságra volt, így nem kellett tömegközlekedési eszközöket használnom. Ahhoz viszont késő volt már, hogy csavarogjak. Egy sarki büfében vettem magamnak vacsorát, jól belaktam, aztán elmentem aludni, mert tudtam, hogy másnap mozgalmas napom lesz.

Meseszép reggelre virradtam. Hűvös volt – mindössze 3 fok –, viszont hétágra sütött a nap. A szállás közelében volt egy kis Spar, illetve egy Lidl. Több itteni Sparban láttam, hogy kávézó sarkokat alakítottak ki: automatából lehetett venni a kávét, illetve helyi (rémségesen kinéző) süteményeket is kínáltak. Én kihagytam ezt, és inkább a Lidl pékségével számoltam. És volt bajor sós perecük! Mindjárt vettem három darabot és miközben az első néznivaló felé baktattam, felfaltam egyet.

Az első célpontom előtt még találtam egy nyitva lévő templomot, amit Szent Ágostonnak szenteltek. Benéztem, tetszett, így körbefotóztam, aztán ballagtam tovább. A következő templomon látszott hogy meglehetősen régi és egy helyi szenté volt (nem jegyeztem meg a nevét). Sajnos csak júniustól szeptemberig látogatható, tehát nem jutottam be.

És akkor ezek után megérkeztem az első tervezett látnivalóhoz, a Krisztus katedrálishoz.

Krisztus katedrális, amelyet 1038-ban kezdtek építeni az akkori városközpontban. Mára a középkori házakból és utcákból semmi nem maradt a környéken

Ez volt az első keresztény templom a szigeten. Ahhoz képest, hogy katedrális, nem valami óriási és a kinézete sem az a klasszikus katedrális kinézet. Belül tetszett az egyszerűsége, nem voltak giccses falfestmények vagy aranydíszítések. Az egyik keresztszárnyban megmaradtak a 13. századi falak. A templomhoz tartozott egy kripta is, ahol kegytárgyakat őriztek, illetve néhány bibliát, amiből gyakorlatilag semmit nem lehetett látni, merthogy vak sötét volt. Értem én, hogy a fénytől védeni kell ezeket az értékes könyveket, de azért ez egy kicsit túlzás volt. A kiállítás részét képezte még néhány Tudor kori ruha (nem hiszem, hogy eredetiek lettek volna). Mint kiderült, a Tudorok c. sorozat pár részét Dublinban forgatták, többek között ebben a templomban.

A következő célpontom a Szent Patrik katedrális volt, ami a sziget legnagyobb temploma.

Szent Patrik katedrális, amely egy forrásra épült, ahol Patrik megkeresztelte az íreket

Nem mondom, hogy kicsi, de azért nem is tartozik a legnagyobb katedrálisok közé és ennek sem volt klasszikus katedrális kinézete. Itt már azért nagyobb tömeg volt, mint az előző helyen. 

A katedrális főhajója

Mindjárt a bejáratnál ott volt eltemetve Swift. Én szégyen szemre csak azt tudtam eddig róla, hogy a Gullivert megírta, de kiderült, hogy ennek a templomnak az egyik esperese volt. Halála után némi pénzt hagyományozott a Szent Patrik kórházra, gondolom ezért (is) érdemelte ki, hogy itt legyen a nyugvóhelye. A katedrálisban helyet kaptak mindenféle egyéb ír hírességek  szobrai (fogalmam sincs kicsodák, bevallom, hogy egyet sem ismertem). A keresztkápolnában olyan brit hadi zászlók lógtak a mennyezetről, amelyekben ír katonák szolgáltak.

A zászlók, amelyek közül néhány 150 éves

Egy vitrinben kiállították Händel Messiásának eredeti kottáját. Ennek apropóját az adta, hogy először ebben a katedrálisban adták elő a művet. Tovább bóklászva eljutottam a Miasszonyunk kápolnába, ahová a színes üvegablakokon keresztül besütött a nap. Csodaszép volt a látvány, a szivárvány minden színe látszódott a levegőben és a falakon (persze hiába fotóztam le, nem jött át a képen). A keresztszárny másik felében megtaláltam Szent Patrik szobrát – hát ahhoz képest, hogy az íreknek milyen fontos ez a szent, meglehetősen jelentéktelen egy alkotás volt. Ha nem kerestem volna, simán elsétálok mellette. A szobor érdekessége egyébként, hogy a test a 13. századból származik, a fej a 17. századból, míg a talapzat a 19. századból. A „toldozások” nem igazán látszódtak, de ettől függetlenül tényleg csalódás az egész szobor. Aztán kifelé menet még megnéztem azt a szószéket, amit Swift használt – megint egy olyan szimpla, dísztelen valami, amire nem figyeltem volna fel, ha nem kerestem volna.

A katedrálisból kijőve letelepedtem a mellette lévő Szent Patrikról elnevezett parkban. Míg élveztem a napsütést, addig elmajszoltam a második perecemet. Aztán fotóztam egy sort a parkban, mert már néhány koratavaszi virág előbújt. Egyébként jó volt egy kicsit élvezni a park nyugalmát és a kellemes napsütést. Közben a katedrális harangjátékát is végighallgattam.

Innen a vár felé vettem az utam. A hátsó bejáratot találtam meg, így aztán kicsit gondban voltam, hogy hol kell jegyet venni, de végül megoldottam a problémát. Mint kiderült, az önálló látogatásba nem tartozik bele az összes látnivaló, így úgy döntöttem, hogy csatlakozom egy vezetett túrához, ami viszont tartalmazta valamennyi nyilvánosság előtt nyitva álló helyiséget. Igaz, ez azt jelentette, hogy várnom kellett közel egy órát a következő indulásáig.

A vár. Jobb szélen a kápolna, mellette az egyetlen megmaradt középkori torony. A toronytól balra lévő épületegyüttesben a reprezentációs helyiségek találhatóak

Az egy óra gyorsan elrepült. Először a valamikori várhoz tartozó egyik épületben lévő könyvtárba kukkantottam be – semmi extrára nem bukkantam, aztán pedig a vár szomszédságában található kis parkban nézelődtem (szintén volt már néhány virág, ami előbújt), majd a napra kiülve elfogyasztottam az utolsó perecemet.

A vezetett túra nagyon érdekes volt. Az idegenvezető hölgy nagyon szépen beszélt angolul, illetve időnként írül is mondott néhány mondatot. Erről jut eszembe, mindenütt első helyen írül van minden kiírva (pl. utcatáblák), csak aztán angolul. Az utcán nem egy embert hallottam írül beszélni, pontosabban keverik az angollal.

Egy útbaigazító tábla az ír és angol feliratokkal

Megtudtam, hogy a mai vár helyén már a viking korban is létezett egy település. Később, az angol hódítás után, felépítették az első várat. Ebből ma már csak egyetlen egy torony áll, mivel az épületegyüttes többi része egy tűzben elpusztult. Ezt követően György-stílusban építették újjá. 1922-ig ez volt a brit kormányzat központja.

A királyi kápolna és az egyetlen megmaradt középkori torony (1228 körül épült)

A hölgy levitte a csoportunkat a vár alá, ahol ásatások folytak. Megtalálták egy toronynak az alapjait, illetve egy oldalsó bejáratot is - mindkettő a középkori vár része volt.

Ezt követően a Királyi kápolnát néztük meg – nagyon szép volt! Gótikus, a mennyezet csodálatos faragásokkal, a karzat tölgyfából kifaragva és az angol nemesek neveivel és címereivel díszítve.

Az orgona a Királyi kápolnában

Innen a lakosztályokba mentünk. Többek között megnéztük a tróntermet, amelyben egy hatalmas trónszék állt, amit kimondottan III. Györgynek építettek, amikor Írországba látogatott.

III. Györgynek készített trónszék, előtte Viktória királynő zsámolya

A jóember eléggé testes és magas volt, éppen ezért meglehetősen masszív trónt készítettek, nehogy valami gond legyen. Később aztán Viktória királynő is használta ugyanezt a trónszéket. Mivel ő viszont nagyon kicsi volt, így aggódtak, hogy hogyan fog tudni egyáltalán leülni, hiszen csaknem fel kellett volna másznia erre a monstrumra. A problémát úgy oldották meg, hogy készítettek egy zsámolyt a számára, ami passzolt a trónszékhez, így ő királyi felsége kényelmesen, uralkodóhoz méltóan ülhetett le. Megnéztünk egy ebédlőt is, amit az első világháború idején kórházként használtak, ágyak sorakoztak benne. A turné a Szent Patrik teremben fejeződött be, ami a vár legnagyobb és az egyik legrégebb helyisége. Ma a hivatalos állami ceremóniákat tartják itt.

A várlátogatás után benéztem a Városházára – csak a hallba, ami egy kör alakú helyiség volt, majd bevettem magam a Temple Bar nevezetű negyedbe. Gyakorlatilag itt minden második épület kocsma (de lehet, hogy keveset mondtam). Menetközben találtam egy nagyon szimpatikus utcai árust, ahol némi táplálékot vásároltam. Egy dobozba fűszerezett krumplit lapátolt a jóember, erre sült hagyma került, majd sült malachús némi ropogósra sütött résszel, végül ráöntött némi szmötyit. Nagyon finom és kiadós volt, tökéletesen jól laktam.

Miután teletömtem a bendőmet, bóklásztam még egy kicsit a negyedben. Irtó hangulatos volt. Megtaláltam a híres Temple Bar sörözőt – mozdulni nem lehetett sem a környékén, sem odabent, merthogy bementem egy kicsit körbenézni. Iszony zaj, büdös és tömeg volt, szóval hamar kimenekültem. Találtam utcai könyvárusokat, gyakorlatilag a klasszikusoktól kezdve a ponyván át, mindent árultak. Az egyik sarkon helyiekből összeverbuválódott férfi „kórus” énekelt gitár kísérettel. Megtaláltam a kereskedő árkádot, ami eredetileg a negyed bejárata volt. 

Keresztül-kasul bejártam a negyedet, miközben lassan visszaindultam a szállás felé.