Érkezés után a biztonság kedvéért azonnal megvettem a jegyemet Teheránba. Ezúttal semmiféle gond nem volt, pontosan értették, mit szeretnék.

Ezután szokás szerint taxit fogtam és elmentem a szállodába. Az idősebb recepciós úriember tájékoztatott, hogy a szobát csak délután lehet elfoglalni. Mondtam, hogy nem gond, csak a cuccomat szeretném otthagyni, hogyha lehetséges. Ez nem jelentett problémát, az úriember gondosan elzárta a motyómat, aztán nyakamba vettem a várost.

A szálloda a belváros szélén állt, így minden látnivaló a közelben, gyalogosan elérhető távolságban volt. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy nem lesz szükségem vezetőre. Isfahan egyébként Irán harmadik legnagyobb városa, egy termékeny völgyben fekszik hegyekkel körülvéve és híresek a szőnyegei.

Elsőként elballagtam az Imám térre, ami a világ második legnagyobb tere. A tér egyik oldalán két mecset (Sheikh Lotfollah és a Jameh) állt és innen nyílt a bazár is. Olyan korán volt, hogy a mecsetekbe még nem lehetett bemenni, úgyhogy csak körbenéztem a téren, aztán lementem a folyóhoz. Azt a tanácsot kaptam, hogy a hidakat mindenképpen nézzem meg. Hát azokat meg is találtam, csak éppen a folyó nem volt sehol. Pontosabban a meder megvolt, de néhány kóbor víztócsán kívül nem nagyon volt benne víz. Murisan néztek ki a hidak víz nélkül, a kikötött vizibiciklik víz nélkül, az úszni tilos tábla, ami mellett két pasi sétált a folyómederben.

Két gyalogos a folyómederben az úszni tilos tábla mellett.

Egyetlen egy híd egyik oldalán találtam némi vizet, ott többen vizibickliztek is. Egyébként tényleg nagyon érdekesek voltak a hidak. Szinte mindegyik emeletes volt és inkább egy épületre hasonlítottak, mint egy hídra.

Khaju Bridge: 1650 körül épült, 123 méter hosszú és 24 boltíve van.

Si-o-se-pol vagy más néven Allahverdi Khan Bridge alatti séta: a leghosszabb híd a városban (295 m) és valamikor a 17. században épült.

Aztán délkörül visszaballagtam a hotelbe, mert nagyon fáradt voltam. Szerencsére a szobát már elfoglalhattam, úgyhogy azonnal felmentem. Azt hiszem, a három iráni szállásom közül ez volt a legjobb. A szoba inkább apartman volt: egy nappaliszerűség kis konyhasarokkal (akár még főzhettem volna is, mert voltak lábasok, tányérok is!), egy tágas fürdőszoba és egy hálószoba. Lezuhanyoztam és azonnal lefeküdtem aludni.

Valamikor kora délután keltem fel. Felöltöztem, aztán gondoltam, megnézem a reggel még zárva lévő mecseteket. Elsőnek a kisebbet vettem szemügyre, ez a Sheikh Lotfollah mecset volt, ami a 17. század elején épült.

Sheik Lotfollah mecset bejárata

A mecset a nevét egy 17. századi hittudósról kapta. Az épület funkciója kérdéses. A bejárat feletti felirat szerint mecset, de a mecsetekre jellemző elemek (pl. minaret) hiányoznak. Szerkezetét tekintve talán mauzóleum lehetett, viszont a tudósok semmi nyomát nem találták annak, hogy bárkit is ide temettek volna. Mindenesetre az épület úgy csodaszép, ahogy van. A falakat mindenütt kék és tejeskávé színű minták díszítették.

Sheik Lotfollah egyik terme

Az útikönyv azt írta, hogy a kávészínű kupolája naplementekor rózsaszínre változik. Leültem, vártam, a nap lement, de egy istennek nem akart rózsaszínű lenni.

A kupola, aminek rózsaszínűvé kellett volna válnia a lemenő nap fényében.

A másik mecset, Jameh, óriási volt. Az épületet valamikor az első században kezdték el építeni, azóta gyakorlatilag folyamatosan átépítik, renoválják, újabb részeket építenek hozzá. Ez az egyik legfontosabb és legnagyobb iszlám építészeti műemlék Iránban. Számomra lehet, hogy azért is tűnt hatalmasnak, merthogy folyton megállítottak, hogy honnan jöttem, hogy tetszik Irán stb. Szóval csak a szokásos kérdések. Volt két fiatal lány, olyan 18, maximum 20 évesek lehettek, még a mobilszámukat is megadták, hogyha bármi problémám lenne, akkor nyugodtan hívjam őket. A végén már rímánkodtam magamban, hogy nagyon kedvesek, meg aranyosak, de hagyjon már mindenki békén! Most már abszolút át tudom érezni a hírességek helyzetét, amikor tényleg nem tudnak egy lépést se tenni úgy, hogy valaki ne macerálja őket. Iszony érzés, pedig tudom, hogy mindenki csak jót akart, és tényleg annyira kedvesek voltak. Azért csak sikerült valahogy megnézni a mecsetet.

Jameh mecset belső udvara

Visszafelé menet a szállodába, beugrottam egy kajáldába grillcsirkéért. Szegény srác egy szót sem értett angolul, de azért csak sikerült valahogy megértetni, hogy egész csirkét szeretnék félbevágva. Ezúttal árgus szemekkel figyeltem a csomagolást, nehogy úgy járjak, mint az előző alkalommal. Szerencsésen megkaptam a csomagomat az elmaradhatatlan kenyérrel és zöldséggel. A csirke egyik felét megettem vacsorára, a másikat pedig beraktam a hűtőbe, hogy másnapra is legyen ebédem. Aztán zuhany és alvás következett.