Másnap Leila a sofőrrel értem jött, és elmentünk Persepolisba, ami kb. 60 km-re fekszik Shiraztól. A települést valamikor az i.e. VI. században kezdték el építeni és az egykori Perzsa birodalom szakrális fővárosa volt. Nagy Sándor a birodalom meghódításakor elfoglalta, és parancsára teljesen elpusztították.

Egy hosszú, egyenes út vezetett a romvároshoz, és már messziről lehetett látni, a Xerxész-kaput vagy más néven Népek-kapuját, amely az egykori központi terembe vezetett (csak a méretek miatt: a kapu két oldalán látható emberarcú bikaszobrok több mint 5 méter, az oszlopok pedig több mint 18 méter magasak).

Xerxész-kapu

Úgy tűnik a grafitizés nem mai találmány, az itt járt utazók közül nem egy belevéste a nevét a kapuk hatalmas köveibe, többek között gróf Széchenyi Andor is.

A kaput egyébként monumentális sziklákból rakták össze kötőanyag nélkül. Az egykori város területén karcsú, közel 20 méteres oszlopok, különleges oszlopfők és oszloptalpak, palota- és kapumaradványok találhatók - fantasztikusan néz ki az egész.

Xerxész palotájának maradványai

Egy oszlopfő maradvány

Ami viszont elképesztően fura volt, hogy boldog boldogtalan velem akart fényképezkedni, valószínűleg azért, mert elég ritkán látni errefelé nyugati turistát. Megállítottak, körémgyűltek, aztán egyfolytában fényképeztek. Mindezt tették úgy, hogy egyáltalán nem voltak tolakodóak. Az is eszembe jutott, hogy vajon mi számukra nagyobb látványosság: Persepolis romjai vagy én? Egyébként a legtöbb női városnéző nagyon mókásan nézett ki, mert a csadorra baseballsapka ellenzőt tettek a nap miatt, ami iszonyatosan erősen sütött (le is égett az orrom).

A romváros szomszédságában található egy múzeum, ahol az ásatások során előkerült tárgyakat állították ki: cserépedényeket, fegyvereket, szerszámokat. Hogy egészen őszinte legyek, nem volt annyira izgalmas a dolog, mint a szabadban található romok.

A múzeum után felkutyagoltunk a város mögött található dombra, ahol III. Artaxerxész király sírja található. A sírkamra bejáratának környékét oszlopokkal, domborművekkel díszítették. (Magába a sírba nem lehetett bemenni).

III. Artaxerxész sírja

Innen a hegy tetejéről egyébként gyönyörű kilátás nyílt a romokra.

A jobb felső sarokban látszik a Népek-kapuja. A közel 20 méter magas oszlopok középen az egykori Oszlopcsarnokhoz tartoztak, ami a király fogadócsarnoka és trónterme volt. A kép közepén lévő, oszlopmaradványokkal és ajtókkal körülhatárolt terület az egykori Százoszlopos csarnok (szintén trónteremként használták, illetve egykor ez volt a legnagyobb épület a városban). A kép előterében pedig a Harminckétoszlopos csarnok található (még nem sikerült kideríteni, hogy milyen funkciója volt ennek az épületnek).

Miután jó alaposan átmolyoltuk a romokat, kocsiba ültünk, és elmentünk a Nekropolisba. Itt négy perzsa uralkodónak a sírja található. Mielőtt azonban közelebbről megnéztük volna ezeket, Leila és a sofőr meghívott ebédre. Ez azt jelentette, hogy Leila leterített egy pokrócot a földre az autó mellé, amire aztán cipő nélkül törökülésben rátelepedtünk, aztán kiporciózta nekünk műanyag dobozból a kaját (a sofőr vette, míg mi a romvárost néztük). Rizs volt pörköltszerű valamivel (nagyon ízlett!). Az egész ebédnek volt valami különleges hangulata, ahogy ott ültünk a pléden, mellettünk a négy perzsa király nyugvóhelye a hegyoldalban, és perzsa kaját ettem két perzsa társaságában.

Miután végeztünk, szemügyre vettük a négy sírt. A bejárat köré a sziklába feliratokat, különböző díszítéseket faragtak. Elképesztő munka lehetett elkészíteni, hiszen szinte levágtak egy-egy szeletet a hegy oldalából, hogy aztán kialakítsák a sírkamra díszes bejáratát.

II. Dareiosz, I. Artaxerxész, I. Dareiosz és I. Xerxész sírja

Ezután megnéztünk még néhány szasszanida uralkodónak a sírját (hasonlóak voltak a korábban látottakhoz, csak kisebbek), aztán visszatértünk Shirázba. Leila kedves volt, mert felajánlotta, hogy másnap kikísér a buszhoz, merthogy a shirázi kalandozásomnak ez volt az utolsó napja, utaztam tovább.

Este ismét megéheztem, és némi keresgélés után végül ugyanannál a kajáldánál kötöttem ki, mint előző nap. Már tudtam a menetet, beálltam tehát a pénztárnál álló sorba. Egyszer csak előkerült az a srác, aki előző nap összekészítette a kis vacsi csomagomat, és mondott valamit a pénztárosnak, aki a kezembe nyomott 35000 riált. Visszaadták a csirke árának a felét, hiszen egész csirkét fizettem, de csak felet csomagoltak be! Meglepődtem rendesen, aztán mondtam, hogy nem ezért jöttem, hanem szeretnék kebabot venni, szóval visszaadtam nekik a pénzt. Közben a sorban állt egy pasi előttem, aki el kezdett beszélgetni velem angolul. Mint kiderült angolt tanított az ottani főiskolán. (Ez meglepett, mert eléggé törte a nyelvet.) Aztán végre megkaptam a helyes kis csomagomat, visszamentem a szállásra, és ismét jól belakmároztam.