Az első igazi turistacélpont neve Száadabad volt, ami egy palotakomplexum a város határában, a hegyek tövében és az utolsó perzsa sah nyári rezidenciája volt. Az iráni uralkodócsaládban minden családtagnak külön járt egy-egy palota (általában 6-10 helyiségesek), éppen ezért beszélünk palotakomplexumról. A hatalmas és gyönyörű parkban összesen 18 épület állt. Természetesen lehetetlen volt egy ekkora helyet egyetlen nap alatt bejárni, így "csak" négy palotát néztem meg.
Az első a Zöld Palot volt - zöld volt a teteje, és zöldes színű márványból épült. Az épületbe lépve egy helyes kis lépcső vezetett az emeletre. Leesett az állam, mert egy olyan káprázatos helyiségbe jutottam. A falak mindenütt tükörből voltak. Gyakorlatilag apró tükördarabokból, mintha csak mozaikok lettek volna, mindenféle mintákat raktak ki. A falfelületnek nem volt egyetlen egy pontja sem, amit ne fedett volna tükör. Ennek következtében minden csillogott, villogott, mintha az ezeregy éjszaka egyik meséjébe csöppentem volna. Elképesztően gyönyörű volt! (Sajnos egyetlen fotó sem adja vissza igazán a látványt. A fényképeken a helyiség sötét és a tükrök valamiért nem csillognak.) Később tudtam meg, hogy ez a díszítési mód a véletlen, pontosabban egy kis "baleset" következtében alakult ki. Valamelyik uralkodó ugyanis Európából rendelt magának tükröket, amik szállítás közben összetörtek. A tükördarabokat viszont nem akarták kidobni, hanem megpróbálták hasznosítani. Szóval, ha nem törnek össze a tükrök, akkor valószínűleg nem lennének ilyen "tükrös szobák".

Zöld Palota

A következő két palota inkább kiállítóterem volt. Az elsőben egy kortárs perzsa festő képeit nézhettem meg. Szép és érdekes volt, de nekem túlságosan harsányak voltak a színei. A másikban helyi kézművesek termékeiből rendeztek kiállítás (szőnyeg, váza stb.). Nagyon szép dolgokat alkottak, de voltak érdekességek is, például valaki megépítette az Eiffel tornyot gyufából. Nem aprózta el, az alkotás több millió gyufából készült és olyan 6-7 méter magas lehetett.
Legvégül megnéztem még a White Palace-t (ugye nem meglepő, hogy fehér színe volt?). Ez viszonylag új épület, az 1930-as években épült. A korábban megnézett három palotához képest hatalmas volt az 54 szobájával. Kívülről nem volt annyira különleges az épület, de belül! Hú, csodaszép! Csak a földszintet lehetett megnézni, ahol óriási nem is szobákat, hanem inkább termeket láthattam. A berendezése teljesen európai volt, a 60-as, 70-es évek stílusát követte. Az egyik helyiségben (Ceremony Hall) egy 143 négyzetméteres szőnyeg található, ami állítólag az Iránban valaha szőtt legnagyobb szőnyeg. Az épület közelében állt két hatalmas bronz csizma - elég furán nézett ki, mintha csak egy óriás hagyta volna ott. Persze nem erről volt szó, ez az utolsó perzsa sah egyik szobrának a maradványa, a forradalom idején vágták le róla a sah többi részét. Aztán még volt egy kis kertbeli bóklászás is, de ekkor már elég későre járt, szóval az ismerősök tanácsára taxiba vágódtam, hogy visszamenjek a szállásra.
Tudni kell, hogy a taxi nagyon olcsó, éppen ezért ez a legjobb módja a közlekedésnek a városban. De azért mégsem ennyire egyszerű a dolog, hogy az emberfia csak úgy leint egy taxit. Merthogy nem mindegyik taxin van taxi jelzés. Mi több, vannak női sofőrök is, ezt valahogy jelzik az autón (nem tudom, hogyan), és abba a taxiba csak nők szállhatnak be, férfiakat ugyanis nem szállíthat női sofőr. (Férfi taxis viszont szállíthat nőket.) Ráadásul az sem ritka, hogy a taxi több, különböző úticélú utast szállít egyszerre, mondván, hogyha van még hely a kocsiban, akkor miért ne?
Mindenesetre ez a taxi nem gyűjtött be egyetlen más utast sem és miután a kezébe nyomtam a szállás címét (amit az ismerős leírt, hogy biztos, hogy jó helyre fuvarozzanak), hamarosan meg is érkeztem az úticélomhoz.