Agyviharok

2024.ápr.09.
Írta: Libra69 Szólj hozzá!

Valérie Perrin: A vasárnap koldusai

Csupa egekig magasztaló kritikát olvastam a könyvről, a történet is érdekesnek tűnt, szóval belevágtam. Háááát... Nem mondom, hogy rossz volt, de azért a rengeteg  öt csillagos véleménnyel nem tudok egyet érteni.

A történet érdekesen van felépítve, mert több idősíkon, különböző emberek életébe nyerünk bepillantást, mi több, ezen külön utak néha összefonódnak. Az egyes váltások nagyon jók és csak fokozzák a hangulatok, de egy-két helyen mégis zavartak. Voltak zseniális csavarok a történetben, amik tényleg megleptek. Az egyes karakterek jók voltak, de igazából egyikük sem ragadott meg úgy igazán.

Talán ezért is van, hogy nekem elmaradt az igazán nagy hűha élmény. A főszereplő kicsit céltalannak tűnt - olyan volt, mintha az öregek történetein keresztül élne, és a saját életében meg csak úgy vegetálna. Kicsit unta is a saját életét, de nem igazán tett semmit, hogy ezen változtasson.

A nagymamával nem igazán tudtam mit kezdeni. Valahol érzéketlen, valahol kicsinyes és számomra megint egy olyan bosszúállás, amit nem igazán tudok elképzelni. Igen, mindenkiben benne van időnként a gyilkos indulat. Mert valaki ezt, vagy azt mondta, tette ellenünk, vérig sértett, aztán fogadkozunk, hogy ilyen-olyan bosszút állunk és még azt is el tudom képzelni, hogy valamilyen módon megtesszük. De egy bizonyos pontig. Az, hogy valaki azt mondja indulatból, hogy "Megöllek!", nem azt jelenti, hogy megrongáljuk egy kocsi fékberendezését, vagy egyéb hasonló dolgok. És persze lehet azt mondani, hogy ez csak egy kitalált történet, de ettől függetlenül nem tudok vele mit kezdeni. Egy teljesen hétköznapi, vidéki kis falucskában élő háziasszonytól nem tudom elfogadni ezt a tettet. Ha a kötet egy maffiózó családról szólt volna, ott nem lett volna gondom vele, de itt hiteltelenné vált a szereplő. 

Címkék: olvasónapló
2024.már.29.
Írta: Libra69 Szólj hozzá!

Chatham, Upnor vár és a rochesteri katedrális

Ez egy kicsit zsúfolt nap volt, de annál izgalmasabb. Chatham Rochester szomszédságában van, és arról híres, hogy VIII. Henrik hajóépítő üzemet építtetett itt. Most is készítenek még hajókat itt, de már nem annyira fontos hely, mint Henrik idejében volt. Az általa alapított üzem területén múzeumok találhatók meg három hajó. A pályaudvarról kb. 25-30 percnyi sétatávolságra volt a bejárat. Az érkezés Chatembe elég fura, mert a vonat megáll Rochesterben, aztán elindul, átmegy egy alagúton, és közlik az emberrel, hogy megérkezett Chathambe. Maga a város hangulatos, egyáltalán nem zsúfolt, de nem is annyira vidékies. Szóval kellemes volt a séta a pályaudvarról. Mivel nem esett, igaz a nap sem sütött, viszonylag nagy tömeg volt. Mókás volt, mert a parkolóban tőlem kérdezte meg egy idős angol házaspár, hogy hol van a bejárat.

Nem tudom, hogy ez valami speciális hétvége volt-e vagy minden alkalommal így van, de rengeteg veterán bóklászott a területen a régi egyenruhájában, de voltak, akik első világháborús egyenruhát viseltek, és olyan látogatók is, akik második és első világháború-korabeli utcai ruhákat öltöttek magukra. Néhányan nagyon mókásan néztek ki. Ezen kívül második világháború idején használt fegyverek, illetve járművek is ki voltak állítva.Ami engem igazából érdekelt, azok a hajók voltak. Nevezetesen három hajó áll egymás mellett: a HMS Gannet, az Ocelot, és a HMS Cavalier.

1377163_735117493171788_1969479759_n.jpgHMS Gannet, egy viktoriánus vitorlás

A vitorlással kezdtem. Hááát... Nagyon szép, de teljesen üres volt belül. A tiszti kabinok úgy, ahogy be voltak rendezve, de egyébként kongott az ürességtől. Ennek következtében viszonylag gyorsan végigjártam mindent. Ezek után a vitorlás mellett található törpetengeralattjárót néztem meg. Soha nem használták, csak az egyik James Bond filmben tűnt fel, legalábbis a felirat ezt állította.

1239511_735118346505036_874974178_n.jpgOcelot, a második világháború után épített tengeralattjáró

Ezek után az igazi tengeralattjáró következett. Ellentétben a vitorlással, ez szárazdokkban áll, ami azt jelenti, hogy egy lépcsőn lemenve a hajó mellett, illetve alatt is lehet sétálni. Iszony nagy. Mókás a formája, olyan, mint egy hatalmas szivar, csak a két vége más: az orra ormótlan durung, a hátsó részén pedig ott van a kormány. Ezek után lemásztam a hajó mélyébe, hogy azt is megnézzem. Mindjárt a lefelé vezető lépcsőnél gondjaim voltak, hogy ne verjem szét a fejem, mert annyira alacsony volt a mennyezet. El is méláztam azon, hogy vajon van magassági korlátozás a tengeralattjárón szolgáló tengerészeknél? Leérkezve rögtön a torpedó kilövő résznél találtam magam. A kilövő helyek nyitva voltak, és a fal mellett ott sorakoztak a torpedók. Szép példányok! Aztán továbbindultam, és ismét gondjaim akadtak. Ugyanis a hajó rekeszekre van osztva, az egyes rekeszeket pedig nem igazi ajtókkal választják el, hanem kerek, teljesen vízmentesen záródó ajtókkal.

558515_735118683171669_55928541_n.jpgIlyen "ajtókon" kellett átbújni az egyes részek között a tengeralattjáróban.

Na, ezen átmászni... Hát nem volt egy egyszerű feladat, de azért sikerült. Néhány kabin sorakozott egymás mellett. A folyosón éppenhogy el lehet férni, annyira szűk. A kabinokban egymás felett három ágy sorakozott, mindegyik irtó keskeny, és a szélükön egy kis rács van, hogy az illető ne essen le róla.

1374922_735118853171652_1274883614_n.jpgHáromemeletes ágy

Csak a kapitánynak volt külön kabinja. Hát mondjuk kabinnak nem nevezném azt a kis lyukat, ami neki jutott. Egy ágy (mondjuk inkább lóca), és neki egyedül saját mosdólavorja is volt.Ezután a szonár következett, majd az a helyiség, ahonnan a hajót irányították. Itt volt a kormány, mindenféle műszerek és a periszkóp (egyáltalán nem olyan, mint amit a filmekben lát az ember, hogy leengedik, lehajtják, belenéz a kapitány, aztán felhajt rajta két valamit, és feltolja valahova). Tovább haladva néhány mellékhelyiség következett, majd egy fürdőszoba szerűség: néhány mosdókagyló állt egymás mellett tükörrel. Ezek szerint valami mosdásszerűséget azért imitálhattak a tengerészek, de azért nem vihették túlzásba a dolgot. Inkább nem képzelem el, hogy milyen szag terjenghetett itt néhány hónapos szolgálat után.A konyha mókásan kicsi. Kb. olyan, mint a lakótelepi lakások konyhája: középen állhatott a szakács, és minden karnyújtásnyira volt tőle: a mosogató, a tűzhely, a munkaasztal. Ezek után az akkumulátorokkal telerakott helyiség következett, majd egyéb műszerek és gyakorlatilag vége is volt a hajónak. Ahhoz képest, hogy kívülről milyen nagynak néz ki, belül nagyon kicsi.

599341_735122739837930_601393617_n.jpgHMS Cavalier, második világháborús romboló

A következő hajó a második világháborús romboló volt. Hááát... A HMS Belfast Londonban sokkal érdekesebb volt. (Szerintem nagyobb is.) Azért alaposan megnéztem mindent. Nem volt annyira jól felszerelt, mint a Belfast, de azért itt is lehetett látni egy-két érdekességet. Ilyen volt például a térképszoba a sok-sok térképpel. A rádiós szobában három öregúr éppen üzenetet küldött és fogadott - mint kiderült, az egyikük egy ilyen hajón szolgált. A hajót elhagyva körbenéztem a kikötőben. Tőlem balra nagyon szépen látszott a rochesteri katedrális és a normann vár, jobbra pedig a folyótorkolatban ott volt a következő látnivaló: az Upnor vár. Igen impozáns látvány volt.

1381740_735133666503504_1721968658_n.jpgUpnor várMég végignéztem a kiállított második világháborús autókat (az egyik dzsipen mókás felirat volt: vigyázat balkormányos.) Nézegettem az embereket, akik közül minden harmadik vagy egyenruhában volt vagy második/első világháború korabeli ruhában. Még a cukorka árus néni kis szekere is arra a korra emlékeztetett.

1043948_735123779837826_994331103_n.jpgMiután kibámészkodtam magam, visszasétáltam a városba a buszpályaudvarra, ahonnan a buszok Upnorba indultak. Hát nem egy nagyon felkapott hely, délelőtt ment két busz oda, délután meg egy vissza. Szóval várnom kellett egy órát, hogy a második délelőtti buszt "elérjem". A vezetőn és rajtam kívül egy idős házaspár és két nyugdíjas nénike volt csak a buszon.  A vezető - hát az eszméletlen figura volt! Hatalmas nagy darab, a szakálla a hasáig ért, a két karján tetkók. A busz végigment Chathamen, majd az azt következő településen, aztán a prérin átvágva néhány kanyargás után megérkezett Upnorba, pontosabban a várhoz, ami Felső-Upnorban található. Ugyanis a település, ami egyébként kisebb, mint Chatham, két részre van osztva: Felső-Upnorra és Alsó-Upnorra. A várat Erzsébet idején kezdték építeni 1559-ben azzal a céllal, hogy megvédjék a chathami hajóépítő üzemet. A vár jól működött, vagyis betöltötte védelmi feladatát egészen 1667-ig, amikor a hollandoknak sikerült elfoglalniuk.

1381159_735134323170105_55761992_n.jpgA tornyokkal megerősített várkapu.A vár egyébként a szárazföldről nézve nem annyira impozáns. Mi több, meglehetősen kicsike. A belső udvarban éppen esküvőt tartottak, szóval oda csak később lehetett bejutni. Mindenesetre felmásztam a kaputoronyba, ahol volt egy "festmény" a falon, ami eredeti volt (nem sok látszott belőle), aztán felmásztam egy másik toronyba - semmi érdekes nem volt benne. A harmadik toronyba nem lehetett felmenni, mert éppen helyreállították. A folyótorkolatra nyíló teraszon ágyúk sorakoztak egymás mellett. Aztán egy csigalépcsőn feljutottam az emeletre, ahol annak idején a puskaport tárolták. Most puskaporos hordókra emlékeztető székek sorakoztak egymás mellett, merthogy az esküvői szertartást itt tartották. Hát azért szebb és érdekesebb helyet is el tudnék képzelni egy esküvői szertartásra, mint ezt, de tény és való, hogy van egy hangulata  a helynek. Innen egy másik lépcsőn lejutva a kaputoronnyal szemben álló helyiségbe jutottam, ahol szintén néhány ágyú árválkodott. Az esküvőn résztvevők éppen akkor hagyták el az udvart, amikor kiléptem az épületből. Az udvart egy hatalmas tölgyfa uralta. Az audio guide szerint a krími háborúból (1850-53) hozták azt a makkot, amiből ez a fa nőtt. Szép példány. És ezzel gyakorlatilag minden megnézhetőt megnéztem a kastélyban. A jegyirodában megkérdeztem, hogy vajon hogyan tudnék gyalogosan visszajutni Chathambe, merthogy a délutáni busz indulásáig 2 órám volt. Nagyon kis helyes volt a hely, de 2 órát eltölteni itt... Na, azért ennyire nem volt vonzó. A jegyárus aranyos volt, mert azt mondta, hogy nem lehetetlen a séta visszafelé, de "nem igazán szép". Ennek ellenére elindultam. Hát a nem igazán szép, nagyon angolos megfogalmazás volt, merthogy az út ipari területen keresztül vezetett, vagyis raktárházak sorakoztak egymás mellett. Pokoli uncsi volt átvágni ezen a rémes részen, de aztán a végén mégsem bántam meg. Először is, több mint egy órával előbb visszaértem a városba, mintha megvártam volna a buszt, a másik a vízben található tengeralattjáró volt. Ugyanis már a vonatról kiszúrtam, hogy egy tengeralattjáró van a vízben. Na, most az ipari negyedet elhagyva, kiérve a folyóhoz, pontosan ehhez a tengeralattjáróhoz jutottam. Meglehetősen rozsdás a jószág, és az oldalára fordulva van félig a vízben - nem tudom, hogy vajon mi oknál fogva van ott, mi a neve és úgy egyáltalán.

img_4181.JPGA folyóban található titokzatos tengeralattjáró.

Próbáltam utánanézni, de sajnos nem jártam sikerrel. Azért is volt jó, hogy ide lyukadtam ki a séta után, mert innen gyönyörűen rá lehetett látni Rochesterre: a várra és a katedrálisra. Átsétáltam a hídon, ahonnan ismét megcsodáltam a várat - úgy gondoltam, hogy harmadszor nem nézem meg, érdekes, de nem annyira. Inkább a katedrális felé vettem az irányt. A korábbi alkalommal, amikor Rochesterben jártam, akkor volt éppen az évzáró az egyetemen, aminek következtében szépen kitessékeltek a katedrálisból, és nem nézhettem meg alaposabban.

img_4189.JPGA rochesteri katedrálisNa, ezt most bepótoltam. Pincétől a padlásig mindent megnéztem. Pontosítok: padlás nem volt, a pince, azaz az altemplom pedig zárva volt. Viszont megnéztem a katedrális kis kertjét - nagyon helyes volt! Egy rom zárta le az egyik oldalát - mint kiderült a feliratból, ez valamikor egy kastély volt, az egyház használta, de VIII. Henriknek nagyon megtetszett az épület, szóval elkobozta saját használatra. Ma már sajnos csak a főfal egy része van meg, de az is nagyon impozáns.

img_4210_1.JPGAz egykori kastély megmaradt része a katedrális kertjében.Ezek után hulla fáradtan elkúsztam a pályaudvarra, aztán hazavonatoztam. 

Címkék: utazás
2024.már.26.
Írta: Libra69 Szólj hozzá!

Jeffery Deaver: The Burning Wire

Nem igazán értem, hogy ha el kezdenek lefordítani magyarra egy sorozatot, akkor miért nem a teljes sorozatot fordítják le, miért hagynak ki köteteket. Ennek a sorozatnak például az első kötetét nem fordították le, ami pedig lényeges lenne, hiszen ott kerül össze a nyomozópáros. Nos, ez a kötet sem volt meg magyarul. Egyébként ez a sorozat kilencedik része.

Ismét zseniális volt. Az elektromosságról szóló részek eléggé tudományosakra sikeredtek, de nem zavaróan. Mi több, néha, amikor felkapcsoltam, lekapcsoltam lámpát, elméláztam, hogy vajon a saját lakásomban létrehozható-e olyasmi, mint amiről a könyvben írtak, és esetleg agyon csaphat-e az áram. 

A páros ismét zseniálisan működött együtt. Szegény újoncot azért nagyon sajnáltam, rendesen be volt parázva és ennek következtében hibázott is, de remélem, hogy nem kerül ki a sorozatból, mert szeretem a karakterét. Az is elégtétellel töltött el, hogy végre elkapták azt a sorozatgyilkost, akit már több rész óta üldöztek. Valahogy az az érzésem, hogy az ő története sincs még teljesen lezárva. Ismerve az írót, szerintem ez a karakter még elő fog valamilyen formában kerülni a további részekben.

Az egyetlen dolog, ami "nem tetszett", az a befejezés volt. Megtörténik az operáció, amire Lincoln saját maga megy el, felébred és... Alig várom, hogy nekifogjak a következő kötetnek, mert kíváncsi vagyok, hogy sikerült az operáció.

Címkék: olvasónapló
2024.már.23.
Írta: Libra69 Szólj hozzá!

2020. május 8., péntek

Bank holiday - vagyis szünnap, vagyis anyuka nem dolgozott, ami azt jelentette, hogy ma szabad voltam. Hát nem tiltakoztam ellene. Sőt! Isteni jót aludtam reggel. Jó volt, hogy nem kellett kimennem a kutyával (szegény itt sírt az ajtóm előtt, hogy miért nem megyek vele sétálni 🙁). Rendezgettem a képeimet meg rendet raktam a szobámban. Néha kicsit eluralkodik a káosz a papírjaimon. 

Gondolom, hogy szokás szerint nagy ünnepségeket terveztek mára országszerte, hiszen a második világháború végére emlékeztek ezzel a szünnappal. Ehelyett ugye mindenki otthon dekkol. Azért késő délután hallottam tüzijátékot valahol a környéken, de nem volt hosszú, még a kutya se ijedt meg tőle, pedig normál esetben reszket, mint a kocsonya.

Anyuka azt mondta, hétvégén hajat vágunk! Hurrá! Illetve meglátjuk...

Címkék: covid
2024.már.16.
Írta: Libra69 Szólj hozzá!

2020. május 7., csütörtök

Iszony nehezen keltem, de aztán csak összeraktam magam. Jó korán mentem ki a kutyával, merthogy még a gyerkőcök felkeltése előtt beugrottam a boltba is tejért meg friss zöldségért. Hiába értem oda 7.10-re már csak a negyedik lehettem a sorban. Maszk csak rajtam volt, néhány emberen volt kesztyű, de legalább a durván 2 méter távolságot betartották. Sikerült vennem kenyérlisztet szóval most egy darabig meg van oldva a kenyér problémám. Pláne, hogy az amazonról is rendeltem egy kilót, ez így összesen 6 kenyér sütésére elegendő.

Ma sütöttem is kenyeret (még nem az új lisztből). Megint gyönyörű lett, de változatlanul hiába vágom meg a tetejét, soha nem ott reped meg, hanem a szélén. Most van az, hogy feladom. Végülis az a lényeg, hogy finom, nem számít, hogy hol reped meg.

Címkék: covid
2024.már.15.
Írta: Libra69 Szólj hozzá!

Hatfield: ismét egy kastély

A település Londontól északra található és meglehetősen kicsike, de nem is az a lényeg, hanem a Hatfield House, amiben 400 éve lakik a Cecil család. A birtokon két épület áll. Az egyik a régi kastély, amelyben I. Erzsébet és az öccse, a későbbi VII. Edward nőtt fel. A másik épület a tulajdonképpeni Hatfield House, és ebben lakik a Cecil család. Erzsébet bizalmi embere volt az a Robert Cecil, aki a birtokot a királynőtől megkapta és azóta él itt a család. 

Az odaút... Mivel mint említettem, a település Londontól északra található, oda már egy másik társaság vonataival lehet eljutni. A korábban használt vonattársaságok járatai sokkal tisztábbak, modernebbek voltak, és az azokhoz tartozó állomásokon a tájékoztatást mindig nagyon jó volt. A Keletiparti társaság vonatai régiek, meglehetősen lepukkantak, a tájékoztatás pedig pocsék. Mire sikerült kitalálnom, hogy melyik vonatra is kell felszállnom, hogy Hatfieldbe jussak... Mert embert se találtam, akitől meg lehetett volna kérdezni. A lényeg, hogy végül eljutottam Hatfieldbe. A kastély parkjának meglehetősen impozáns kapuja pontosan az állomással szemben található. A bejáratnál néhány szórólapot nyomtak a kezembe a jeggyel együtt, szóval mindjárt lett hirtelenjében egy tájékoztatóm a házról, valamint egy meglehetősen pocsék (ez csak később derült ki, hogy az) térképem a parkról, illetve egy másik térképem az épületekről és a kertekről. Elsőnek magát a Hatfield házat vettem célba. Igen tekintélyt parancsoló épület, amihez egy hosszú, fasorral szegélyezett úton lehet eljutni.

img_4413.JPGAz épület homlokzata.

Pont akkor  nyitottak, amikor odaértem. Mivel a család ma is az épületben lakik, így volt egy olyan félelmem, hogy majd nem lehet odabent fényképezni. Kellemesen csalódtam: lehetett! Az épületbe belépve mindjárt egy igen impozáns csarnokban találtam magam. A mennyezet csodaszép kazettás volt, a falakat sötétre pácolt, díszes faburkolat fedte, a kandalló óriási volt. A falakon mindenféle, a hellyel kapcsolatos hírességek festményei sorakoztak. A két említésreméltó Robert Cecil, aki az első tulajdonos volt, illetve I. Erzsébet királynő festménye. Innen egy díszes lépcsőn lehetett feljutni az emeletre. A szalonba belépve rögtön leesett az állam. Az egyik falrészt csupa ablak foglalta el, ahonnan rá lehetett látni a kertekre, illetve a régi kastélyra. 

img_4289.JPGSzalon: a hatalmas kandalló felett I. Károly szobra látható.

A többi falon gyakorlatilag egymást érték a festmények. Volt ott minden: családtagok, ismét egy festmény Erzsébet királynőről (egy kicsit idősebb ezen a képen, mint a földszintin), tájképek, csendéletek, stb. A mennyezet itt is csodaszép kazettás volt. Innen egy kis szobán keresztül haladva a galériára jutott az ember.

img_4296.JPGA galéria

A mennyezet aranyozott, több kandalló áll egymás mellett, a másik falat pedig teljes egészében ablakok foglalják el. Az egyik kis beugróban ott állt az a szék, amelyet Anna királynő koronázásakor használtak, valamint volt egy fából faragott bölcső is, amely I. Károlyé volt. Az ablakokon kinézve a család privát kertjére, illetve parkrészére lehetett látni. Ide mezei látogató nem léphet be, kerítéssel van leválasztva a birtok többi részétől.A következő helyiség az ebédlő volt. Igazából semmi különös nem volt benne: megterített asztal, a falakon faliszőnyegek, hatalmas kandalló, kazettás mennyezet. Sokkal izgalmasabb volt az ezután következő könyvtárszoba.

img_4315.JPGA könyvtárszoba

Az egyik fal itt is csupa ablak volt kilátással a régi kastélyra és a kertekre. Az ablakkal szemben egy hatalmas kandalló állt. A fal többi részét a padlótól a mennyezetig könyvek borították. A magasabban lévőkhöz galérián lehet hozzáférni, ahová egy kovácsoltvas csigalépcső vezetett fel.Ezután egy pici kis átjáróba jutottam. Első pillantásra semmi különös nem volt itt, csak az egyik sarokban állt egy lefüggönyözött kis vitrin. Na, és itt igazi kincsre bukkantam. 1578-ban meglátogatta a birtokot I. Erzsébet, és akkor felejtette itt egy pár kesztyűjét, illetve egy nyári kalapját, ezt őrizték az elsötétített vitrinben.Az emeletről egy kevésbé díszes lépcső vezetett le a földszintre. Egy nagyon kedves hölgy mindjárt a figyelmembe ajánlotta, hogy nehogy tovább menjek a kápolna megnézése nélkül, és útbaigazított, hogy melyik ajtón is jutok oda. A kápolnában semmi extra nem volt: az egyik falat egy hatalmas, díszes üvegablak borította, a mennyezeten mindenféle festmények, az egyik fal mellett egy kis orgona. Innen ismét a kedves hölgyhöz jutottam, aki most már engedte, hogy továbbmenjek a földszinti galériához, ami tulajdonképpen a fegyverterem volt. Részben. A falakat ugyanis mindenféle kardok, pajzsok és páncélok díszítették. A terem végében viszont régi játékok sorakoztak egymás mellett. Szerintem a Cecil család gyerekeié lehettek valamikor. Igen fura volt egymás mellett látni egy lábbal hajtható kisautót meg egy 1500-as évekbeli teljes páncélzatot.Mivel a hölgy annyira kedves volt, ezért gondoltam, hogy felvilágosítást kérek tőle. Ugyanis a parkról kapott térképen feltüntették, hogy megtalálható az a tölgyfa a parkban, ami alatt annak idején I. Erzsébet a bibliáját olvasgatta, amikor megérkezett a hír, hogy meghalt a nővére és így ő lett a királynő. A hölgy igen kedvesen elmagyarázta, hogy amikor elhagyom az épületet, akkor rögtön forduljak jobbra, nincs nagyon messze, de hát azért gyalogolnom kell egy olyan 20 percet, nincs semmiféle kiírás a fán, hogy ez az a tölgy, de meg fogom ismerni, mert az eredeti tölgy mellé II. Erzsébet ültetett egy másik tölgyet, ami kb. ekkora (kb. 120 centit mutatott). Megköszöntem a felvilágosítást, aztán folytattam a ház szemrevételezését, amiből gyakorlatilag már csak a konyha maradt hátra. Hatalmas nagy, világos helyiség volt. A falak mellett szekrényekben mindenféle réz edények sorakoztak, volt egy hatalmas kandalló, ahol - a méretét figyelembe véve - akár egy ökröt is süthettek, kemencék, tűzhelyek. Az 1846. október 17-i menüt meg lehetett tekinteni, csupa francia nevű finomság sorakozott rajta.A kastélyt elhagyva először a régi palotához mentem, merthogy az rögtön ott volt az épület mellett. Nagyon helyes kis épület csodaszép kerttel.

img_4355.JPGA régi palota, ahol I. Erzsébet felnőtt.

Nem tudom, mennyit kóvályogtam a kertek között, míg végül megtaláltam azt a bejáratot, ahol be is lehetett mennie az épületbe. És akkor kiderült, hogy egyrészt nem látogatható, másrészt éppen esküvőt tartanak. Eljátszottam a hülye turistát, szóval így sikerült beosonnom, és legalább a nagycsarnokról néhány képet készítenem. 

Ezek után útnak indultam a parkban, hogy megtaláljam A Tölgyfát, amely alatt Erzsébet megtudta, hogy ő a királynő. Na, most a hölgy útbaigazítása... Majdnem minden második félig kiszáradt öreg tölgy mellett állt egy csemete. Némelyik öreg tölgy nem is tudtam, hogy hogyan élhet még, amikor a törzs tulajdonképpen teljesen el volt száradva, és mégis voltak új hajtások rajta levelekkel.

img_4411.JPGEgy a sok kiszáradt tölgy közül.

Azért a nem tudom hányadik tölgy után elővettem a parkról szóló térképet. Felfedeztem, hogy vannak rajta számok, és néhány tölgy tövében szintén vannak számok. Az ötödik számkeresés és térképpel egyeztetés után rájöttem, hogy a térkép használhatatlan. Vagy a számok vannak rosszul odarakva a tölgyekhez. Mindenesetre a térkép szerint kilométereket gyalogoltam, hogy a 4-estől eljussak a hatosig, gyakorlatilag pedig egy néhány száz méteres körben cirkuláltam. Ekkor fedeztem fel, hogy a térkép túloldalán magyarázatok is vannak a számokhoz. Na, itt aztán végképp összekeveredtem. A térkép szerint a háztól kilométernyire állt a 4-es számú tölgy, na, ez gyakorlatban alig néhány száz méternyire állt a háztól. Ráadásul a térkép hátoldalán található leírás alapján egy mocsár közepén álltam éppen... Mit ne mondjak... Finoman szólva is dühítő volt a helyzet. Ha ennyire fontos, hogy megjegyezték, hogy ez volt az a tölgy, akkor miért nincs valami jelzés, kiírás, hogy merre induljon el az az őrült, aki meg akarja nézni???Nagy levegőt vettem, aztán végigolvastam mindent azon az átkozott térképen. Elkeserítő volt a helyzet, mert a leírás szerint látnom kellett volna már néhány mocsarat, halas tavat, stb. - de én csak csak öreg tölgyekkel találkoztam, víznek meg nyomát sem láttam sem tó, sem mocsár formájában! És akkor eljutottam ahhoz a ponthoz, amikor A Tölgyfáról írnak. Eszerint tovább kellett mennem az úton, majd az első jobbra eső elágazásnál elkanyarodnom, és onnan kb. 20 perc gyaloglás. Kételkedtem, de azért elindultam.Elindultam. Megvolt az elágazás, tehát lekanyarodtam. Aztán csak mentem. Mentem. 20 perc után kezdtem elveszíteni a reményt. Ezen a részen ráadásul már nem is voltak öreg tölgyek, csak gyönyörű fák mindenfelé, aztán az egyik oldalon eltűntek a fák és csak egy hatalmas füves zöld terület volt. Azt hiszem, itt lélekben már feladtam a tölgy megtalálását, és csak azért mentem tovább, mert a jegyárus említette, hogy a birtok egyik végében helikopter bemutatót tartanak. Szóval mivel egyre nagyobb volt a zaj, így arra a következtetésre jutottam, hogy megtaláltam - na, nem a tölgyet - a helikopter bemutatót. Megnéztem, ahogy néhány helikopter felszáll, leszáll, aztán csüggedten (és mérgesen egy kicsit) elindultam visszafelé.És ekkor... Ekkor egy fa alatt megláttam egy táblát. A táblán az a felirat állt, hogy ezt a tölgyet II. Erzsébet királynő ültette 1985-ben annak a kipusztult tölgynek a helyére, ami alatt I. Erzsébet királynő megtudta, hogy ő a királynő. Hurrrráááá! Na, ennyit arról, hogy én valakitől felvilágosítást kérek. A hölgy gyakorlatilag mindenben tévedett: a hely kb. 40 percnyire van a háztól, az eredeti tölgy már nincs meg, a II. Erzsébet által ültetett fa pedig legalább háromemeletnyi magas és igenis van kiírás, hogy itt állt az a bizonyos fa!!!

img_4403.JPGA TölgyfaEgészen megnyugodtam, hogy csak megtaláltam a helyet, szóval ezek után kényelmesen átvágtam a parkon, hogy a régi kastélynál található kapun keresztül elhagyjam a birtokot. Merthogy a régi kastély mellett áll a St. Etheldreda templom, ahová annak idején Erzsébet még hercegnő korában járt imádkozni. A templom kívülről meglehetősen egyszerű, egytornyos épület. Belépve egy fagerendás egyhajós templomban találtam magam. Igen impozáns volt a mennyezete. Az oltár teljesen egyszerű, mellette két kis kápolna található. Az egyikben néhány nemes, illetve gazdagabb helyi család síremléke található. A másikban pedig ott van Robert Cecil nyugvóhelye.

img_4447.JPGRobert Cecil nyughelye.

A kápolna falai, a templomtól eltérően, festményekkel vannak díszítve, amik elég rossz állapotban voltak. Ráadásul a kápolna meglehetősen sötét, szóval alig lehetett valamit kibogarászni a feményekből. A templomot elhagyva még egy kicsit bóklásztam a településen.

img_4463.JPGA kastélytól az állomásra vezető utcácskában találtam ezeket a házakat.

Aztán visszamentem az állomásra. Ismét megállapítottam, hogy a Keletiparti vonattársaság nem lesz a kedvencem. Az első érkező vonat nem állt meg az állomáson, pedig a menetrend szerint meg kellett volna állnia. A következő legalább 20 percet késett, és úgy televolt, hogy leülni sem lehetett. Ezek után minden fánál megállt, szóval valami elképesztő hosszú időbe telt, míg visszajutottam Londonba.

Címkék: utazás
2024.már.09.
Írta: Libra69 Szólj hozzá!

2020. május 6., szerda

Így legyen ötösöm a lottón! Ma 10 francia szó megtanulása miatt volt vitánk a gyerkőccel. Hosszas győzködés után mégis megtanulta a tíz szót, most majd azt kell kitalálnom, hogy a másik tízet mikor tudom vele megtanultatni.

Ezen kívül csak a szokásos dolgok történtek: séta reggel a kutyával, aztán rendbe raktam egy kicsit a házat, saját dolgaimmal foglalkoztam, míg a gyerkőc órán volt és ismét eltelt egy nap.

Címkék: covid
2024.már.05.
Írta: Libra69 Szólj hozzá!

Camilla Läckberg: Az idomár

Nem tudom, hogy mi a könyv eredeti címe, mindenesetre az angol címtől meglehetősen eltér a magyar fordítás. (The Ice Child - A jég gyermek.)

Izgalmas, fordulatos volt, ahogy azt az ember elvárja az írónőtől. Mégis kezd egy picit sablonossá válni a történet felépítése. Szokás szerint van egy múltbeli esemény, amely hatással van a jelenre is. Aztán történik egy gyilkosság, a rendőrség nyomoz, aztán a főnyomozó háromgyerekes, könyvet író felesége élete kockáztatása árán is, megoldja az ügyet. A rendőrség szokás szerint bénázik, és gyakorlatilag az az egyetlen feladata, hogy amikor végre rájönnek a megoldásra, akkor megmentsék az addigra komoly bajba keveredett anyukát.

Már csak egy kötet van a sorozatból, szóval szerintem az írónő is rájött, hogy kezd kissé egysíkúvá válni a történetek felépítése. 

 

Címkék: olvasónapló
2024.már.02.
Írta: Libra69 Szólj hozzá!

2020. május 5., kedd

Ma nagyon csípős volt a reggel. Szerintem csak azért éreztem annak, mert kellemetlen szél fújt. Azért jót sétáltunk a kutyával. Nem is tudom, hogy mi lenne, ha erre az egy, másfél órára nem tudnék elszabadulni a házból. Annyira jó egy kicsit a család nélkül lenni, és a csendes, békés erdőben sétálni. Olyan hihetetlen csend és nyugalom van, annyira élvezem! 

Ma a gyereknek rövid napja volt, szóval igyekeztem addig a saját dolgaimmal foglalkozni, amíg ő "órán volt". Persze előtte még volt egy vitánk, merthogy spanyolból új szavakat vettek és mondtam, hogy azt a 14 szót még az óra előtt meg kellene tanulnia. Megszenvedtük mindketten, míg meggyőztem őt, de sikerült megtanulnia. Mi több, órán a múltkori szavakat tesztelte a tanár és vigyorogva mutatta, hogy mindent tudott! Legalább volt valami sikerélménye. Attól félek, hogy ez egyáltalán nem fogja azt jelenteni, hogy a következő alkalommal mindenféle vita nélkül fog nekiállni a szavak tanulásának.

Címkék: covid
2024.már.01.
Írta: Libra69 Szólj hozzá!

Victoria és Albert Múzeum, valamint egy rendezvény Vivien Leighről

Meglepő módon nem esett reggel. Mi több, még a nap is sütött, ami elég ritkán fordult elő abban az időben. Éppen ezért gondoltam arra, hogy elsétálok a múzeumba. Összesen két metrómegállóra van a pályaudvartól, az útvonaltervező szerint pedig kb. 40 perc gyaloglás. A múzeum felé menet útba esett az Eaton Square, ahol Vivien Leigh utolsó lakhelye volt. Erről az angolok nagyon rendesen meg is emlékeztek, az 54. számú házon ott van egy kék emléktábla.

1912101_834270866589783_1273869181_n.jpgVivien Leigh utolsó otthonának bejárata.

A tér egyébként nagyon helyes, középen egy magánpark van, csak az itt lakók tudnak bemenni a kóddal ellátott kis kapuján. Az autók - nos, némelyik  ára többszöröse, mint az én lakásom, szóval látszott, hogy elég tehetős a környék (utóbb megtudtam a helyiektől, hogy ez London egyik legdrágább része). Szinte alighogy elhagytam a teret, beborult, aztán persze szokás szerint ömleni kezdett az eső némi szél kíséretében. Ennek következtében már nem volt annyira élvezetes a séta, pedig a környék nagyon tetszett. A múzeum óriási és egy nem annyira tetszetős épületben található.

10013813_834564419893761_1027656268_n.jpgHiába próbálkoztam, nem fért bele a teljes épület egy fényképbe

Valamikor az 1850-es években alapította Viktória királynő a férjével, Alberttel. Irgalmatlan mennyiségű anyaguk van, ugyanis nagyon sokan a múzeumnak adományozták/adományozzák a különféle gyűjteményüket. A bejáratnál egy nagyon kedves hölgy felvilágosított, hogy mi mindent lehet itt látni, aztán kaptam egy térképet, ami szintenként (hat emelet van meg egy alagsor) elmagyarázza, hogy mit hol láthat az ember. A múzeumnak van egy belső udvara is - kimerészkedtem egy fotó erejéig, de aztán vissza is menekültem az épületbe az eső és a hideg szél elől. A földszinten ázsiai és közel-keleti kiállítások voltak. A japán és a kínai kiállítás rém sablonos volt: üvegvitrinekben, olyan megvilágításban, hogy nem egyszer a visszatükröződő fény és tükörkép miatt élvezhetetlen volt a látvány. A közel-keleti részen többnyire törökországi dolgokat mutattak be: szőnyegek garmadával, néhány festett csempe, egy Korán. Hát itt sem rágtam le az izgalomtól a körmömet.

A következő termet nagyon ajánlották: Nehru-galéria, Indiáról. Amikor körbejártam, kerestem a folytatást, mert annyira semmilyen nem volt. Néhány molyette szőnyeg, egy-két ablakminta, aztán a brit gyarmati korból származó európai ruhák, bútorok. Rémségesen unalmas volt az egész!

Az itáliai reneszánsz részen mindenféle szobrok sorakoztak. Aztán a múzeum fehér falára felraktak egy reneszánsz kutat. Mit ne mondjak, elég hülyén nézett ki. Az egész kút szépségét agyonvágta, hogy nem az eredeti helyén állt. Aztán voltak reneszánsz szárnyasoltárok - az egyik teljes egészében fából volt kifaragva, ez gyönyörű volt.

img_5035.JPGFából készült szárnyasoltár

A szobor termet csak érintettem, mert nem vagyok egy nagy szobor rajongó. Szépek voltak, de többnyire angol "fontos" emberekről készültek, és megmondom őszintén, hogy egyikről-másikról azt sem tudtam, hogy kicsoda. Az első emeleten található a Művészeti Könyvtár. Egy üvegajtón keresztül be lehetett leskelődni - mennyezetig érő könyvespolcok meg néhány könyvmoly, akik elmélyülten olvastak. Az emelet legfontosabb kiállítása az ékszer kiállítás. Évszázadok szerint sorakoztak egymás mellett a gyűrűk, nyakláncok, tiarák, kitűzők és ki tudja még micsodák. Nagyon szépek, de valahogy ebben az iszony mennyiségben elveszett az egyes darabok szépsége. Ezután a miniatűrökről készített kiállítás következett. Itt megint csupa "fontos" angol emberek miniatűrjeit mutatták be, szóval ez sem volt annyira izgalmas.

Ezután a színház és előadóművészet tárlat következett. Na, ez már sokkal érdekesebb volt! Mindenféle színházi érdekesség volt itt. Ausztrál, skót, angol színházak belső teréről készített makettek. Néhány híresebb darab színpadi modelljét is elkészítették. Az egyiknél lehetett játszani a világítással: teljes fényár a színpadon, egyes részei így-úgy megvilágítva és mindez hogyan változtatja az összkép hatását. Nagyon érdekes volt! Plakátok híresebb előadások bemutatóiról: orosz balett Londonban, Macskák első bemutatója stb. Mindenféle kellékek: az a koponya, amit Sarah Bernardt használt az általa játszott Hamletben, kard, amit Richard Burton használt, amikor V. Henriket játszotta. Vivien Leigh fejdísze a Caesar és Kleopátrából. Kosztümök: Mick Jagger fellépő ruhája (hogy ez az ember milyen gizda!), Vivien Leigh piros kosztüme a Hiúságok vásárából (iszony picike volt és vékonyka!), opera és balettelőadások elképesztő kosztümei.

1240535_834272023256334_1871106256_n_1.jpgVivien Leigh kosztüme a Hiúságok vására c. darabból.

Némelyik jelmez/kosztüm tényleg lenyűgöző volt. Aztán rábukkantam egy kis üvegtárlóra az egyik sarokban, amelyben Vivien Leigh néhány személyes tárgya látható: egy általa, kézzel írt levél, fényképek, A vágy villamosának bemutató plakátja.

1982358_834271826589687_776148921_n.jpg

A vágy villamosa londoni bemutatójának plakátja.

Vivien Leigh családja a 100. születésnapja alkalmával a múzeumnak adományozott egy 20.000 darabból álló gyűjteményt. Ebben levelek, fényképek Vivienről, illetve általa készített fotók, díjak, plakátok, újságcikkek találhatók. A múzeum még csak akkor kezdett hozzá a hatalmas anyag feldolgozásához, ezért volt csak ez a néhány dolog kiállítva. Addig is ígéretet tettek, hogy félévente majd lecserélik a tárgyakat. Ezek után meg kellett szakítanom a múzeum felfedezését, merthogy kezdődött az a rendezvény, amiért tulajdonképpen jöttem. Még előző évben fedeztem fel, hogy lesz egy előadás Vivien Leighről, szóval megvettem a jegyet azonnal. Az előadást eredetileg egy kisebb terembe hirdették meg, de aztán kénytelenek voltak áttenni a múzeum legnagyobb színháztermébe, mert annyira sokan vásároltak jegyet. Azt hittem, hogy nyugdíjastalálkozó lesz, de meglepő módon meglehetősen vegyes volt a nézőközönség. Voltak idősebbek, fiatalabbak és egészen fiatalok is. Elsőként egy pasas beszélt arról a gyűjteményről, amit a család adományozott a múzeumnak. Azt mondta, hogy felbecsülhetetlen az anyag, mert rengeteg levelet tartalmaz (nemcsak hivatalosakat, hanem magánleveleket), olyan fényképeket, amik még soha nem voltak publikálva és nagyon sok színes fotót, ami meglehetősen ritka a negyvenes, ötvenes évekből.

Ezek után egy amerikai szerző mutatta be azt a könyvet, amit Vivienről írt. Vivien életéről beszélt, illetve hogy hogyan rakta össze a róla szóló könyvet, amelyben szerepelnek olyan levelek, fényképek, amiket Vivien lányától kapott, és még soha nem voltak előtte publikálva. Ezt követően szünet következett. Kávét, teát, vizet meg rém édes teasüteményt szolgáltak fel. 

A következő részt egy hölgy nyitotta meg. Neki is megjelent egy könyve, ami arról szól, hogy az Elfújta a szél milyen hatással volt megjelenésekor, illetve most az emberekre. Érdekes, jópofa stílusa volt a hölgynek. Egy-két kulisszatitkot is elárult az Elfújta a szél forgatásával kapcsolatosan.Az utolsó blokk A vágy villamosáról szólt. Ezt először Vivien színpadon játszotta Laurence Olivier rendezésében, aztán pedig a filmes változatban is ő kapta meg a főszerepet. Az első előadó beszélt a színházi előadásról, hogy hogyan vitték színpadra, mennyi gondot jelentett a szöveg, mit nem engedélyezett a brit cenzúra, stb. A másik előadó a filmről beszélt. Hogy készült a díszlet, a ruhák (egy déli származású ruhatervező tervezte, ami azért is volt fontos, mert a történet is délen játszódik, és nagyon sok ötlettel tudta hitelesebbé tenni Vivien megjelenését), mennyi gondot jelentett az a forgatás elején, hogy Vivien ragaszkodott a színházi rendezéses változathoz, szintén hogyan cenzúrázták a szöveget. Nagyon érdekes volt az egész. Ez volt a záró előadás és lassan a múzeum is zárt, szóval nem folytathattam a nézelődést, de eldöntöttem, hogy alkalomadtán visszajövök, hogy a múzeum többi részét is felfedezzem. Először arra gondoltam, hogy visszafelé is sétálok, de mivel ömlött az eső és fújt a szél, így inkább metróztam egyet a pályaudvarig.

Címkék: utazás
süti beállítások módosítása