Apuka ma úgy ment el dolgozni, hogy ma tutira megveszi az autót és azzal jön haza. Meglátjuk, gondoltam. Egész héten azt mondta, hogy most már megvan az igazi, aztán mégsem volt meg.

A gyerek kicsit szomorúan szállt ki a kocsiból, hogy igen, ez lesz az utolsó napja a suliban. Mindjárt partit is szerveztek a gyerkőcöknek (igen, megint), úgyhogy a kis barátnője anyukája szedte őt össze suli után, aztán mentek egyenesen hozzájuk. Van kertjük meg medencéjük, szóval ott volt a buli. Ennek én örültem, mert így nyugodtan tudtam intézni a dolgomat.

Aztán megjött apuka. Wow! Egy böhöm nagy, elképesztően gyönyörű tengerkék BMW terepjárót vett (X5 5-ös). Négy kerékmeghajtásos, a kerekei speciálisak, nem kaphat defektet és baromi szélesek. Nem elektromos, hanem dízel. Van benne minden, ami szem, szájnak ingere. Navigációs rendszer, a cd olvasó automatikusan beolvassa a berakott cd-t és elmenti a kocsi memóriájába (mindjárt bemásoltuk a Metallica cd-met), óriási tetőablak és van egy kivetítője a szélvédőre. Kb. a kormány tetejének magasságában mutatja, hogy mennyivel megy az ember, illetve navigáció esetén mutatja, hogy mikor, merre kell kanyarodni. Szóval nem kell lenéznie az ember fiának a lenti kijelzőre. Egyáltalán nem zavaró, hogy ott van. Mentünk egy próbakört - basszus, iszony ereje van a jószágnak és elképesztően megy! Az elektromos autó ugye piszok lassan gyorsult, ez meg... Alig léptem a gázra és úgy megugrott az autó, hogy csaknem elrepültünk. Van benne tolatóradar is, mekkora akkora tükrök az oldalán, hogy maga az álom. Többek között azért sem szeretem vezetni a másik, a kis autót, merthogy olyan picik a tükrei, hogy alig lehet benne látni valamit.

Az egyetlen gond az, hogy magas az autó, így a kutya nem tud felugrani a csomagtartóba. (Apuka rendelt neki egy összecsukható lépcsőt!) Szóval amíg nincs lépcső, addig továbbra is a kis autóval megyek reggel sétálni.

Apuka mindjárt mondta, hogy menjek ezzel az autóval a gyerekért. "De ha összetöröd, ne gyere haza" - tette még hozzá nevetve. Mit ne mondjak, azért kicsit izgultam. Nagyobb, mint az előző autó és ugye, mint mondtam, piszok gyorsan megy. A Tonbridge vezető utak meg baromi keskenyek. Azért sikerült elevickélnem a gyerekért. Időnként marhára kellett figyelnem, mert észre se vettem, hogy gyorsabban megyek a megengedett sebességnél.

A gyerek nem volt túl boldog, hogy ilyen "korán" mentem érte (csak a megbeszélt időben...). Amikor viszont megmondtam, hogy az új autóval vagyok, mindjárt összekapta a motyóját és hazáig folyamatosan áradozott, hogy mennyire tetszik neki a kocsi. Eddig minden autót elneveztünk. Az első Mitsubitshi Rocky volt, a kis Mercedes Polly, az utolsó Mitsubitshi (nagyon szerettem!) Shadow volt (merthogy fekete és ugye mivel elektromos nem volt hangja), így ment már a tanakodás, hogy mi legyen a neve. A nagyobbik Turbonak akarta hívni, merthogy gyors és ugye volt az a rajzfilm a csigáról, amelyik versenyzett, de mondtam neki, hogy erre a bazi nagy autóra nem illik ez a név. Aztán a kicsi rajongása közepette kitalálta a tökéletes nevet: Titan.