Salemről és az ottani boszorkányüldözésről elég sok mindent lehet hallani, ezért gondoltam, hogy ha már Bostonban vagyok, akkor elmegyek oda is. A pályaudvar felé menet útba ejtettem a holocaust emlékhelyet, amelynek létrehozása egy holocaust túlélő nevéhez köthető.

Az emlékhely a felhőkarcolók tövében

Hat üvegből készült torony áll egymás mellett, amelyek alatt át lehet sétálni. A hat torony a hat legfontosabb koncentrációs tábort szimbolizálja (Majdanek, Chelmno, Sobibor, Treblinka, Belzec és Auschwitz-Birkenau). Mindegyik tornyon számok láthatók, a táborban meghalt zsidók azonosítási számai.

A számok...

Emellett túlélőktől származó idézetek is olvashatók az üvegfalakon.

"Semmi sem a miénk többé. Elvették a ruhánkat, a cipőnket, még a hajunkat is. Ha beszélünk, nem figyelnek ránk. És ha figyelnek, nem értenek. Még a nevünket is elvették. A számom 17517. A bal karomon viselem ezt a tetoválást a halálomig."

Nehéz az ilyen helyek esetében megtalálni a megfelelő jelzőt: egyszerű és tényszerű volt az egész és pontosan ezért nagyon kifejező.

A vonat kényelmes volt, olyan félóra alatt értem Salembe. Összességében iszony csalódott voltam a hely miatt. Ugyebár azért mentem, mert annyi mindent lehet hallani, olvasni a salemi boszorkányokról. Nos, rögtön két boszorkányos múzeum kapuján fennakadtam, merthogy zárva voltak. Megtaláltam Salem legrégibb templomát, igaz, ez is zárva volt.

Az egyik boszorkány múzeum, ami zárva volt. 

Aztán rábukkantam egy temetőre, amely hasonlóan nézett ki, mint előzőnap Bostonban. Végre volt egy nyitva tartó múzeum, amelyben viaszbábuk segítségével nagyjából bemutatták a salemi boszorkányper eseményeit - nem rágtam le a tíz körmömet az izgalomtól. Ezután egy, a boszorkányság történetet bemutató helyen kötöttem ki. Ha azt mondom, rémes volt, akkor nagyon finom voltam. Iszony bugyuta volt az egész, pedig szerintem ez egy olyan hálás téma, amiről nagyon érdekesen/viccesen lehetne mesélni. 

Miután itt végeztem, rendesen ki kellett lépnem, hogy elérjem a bostoni vonatot. A következő ugyanis 3 órával később indult, és én ezen a rémséges helyen egyetlen percet sem akartam tovább időzni.

Visszatérve Bostonba, megnéztem az akváriumot. Ez viszont nagyon érdekes volt. Láttam cápákat, pingvineket, mindenféle óriás és kevésbé óriás halakat, ráját, polipot. Gyönyörűek voltak a különböző tengeri növények a hihetetlen színvilágukkal.

Elég félelmetes volt, ahogy úszott felém még úgy is, hogy ott volt az üvegfal köztünk.

Ezután visszatértem a hotelbe, mert ugyan egész nap sütött a nap, de nagyon hűvös volt, szóval teljesen átfagytam.